Top 10 látnivaló Japánban

Japán a legnépszerűbb utazási célpontok egyike. Egyedülálló vegyítése a hagyományos és modern stílusnak, rengeteg múltbéli templommal és épülettel, amiket a modern építészettel és technológiával kevertek. A látogatók betekinthetnek a Japán történelembe és kultúrába, ugyanakkor beleshetnek a jövőbe is különböző technikai fejlesztésekből kiindulva. Szinte az összes történelmi helyet még mindig az eredeti célra használják, miközben nyilvánossá is váltak. Japán természeti szépségei egész évben láthatóak. Emellett Japánnak van az egyik legalacsonyabb bűnözési rátája, ami még ideálisabbá teszi az utazók számára.
Íme, egy áttekintés Japán turistalátványosságairól:

10Hirosima Béke Emlékmű

A Hirosima Béke Emlékmű egyfajta tisztelgés, azok előtt, akik életüket vesztették 1945 augusztus 6-án, amikor atombomba támadás érte Hirosimát. A parkban helyezkedik el a Genbaku Dome emlékmű, amely az egyetlen épület, amely állva maradt a környéken a bomba ledobása után. Ez a világháború kegyetlen emlékeztetője a látogatók számára, mely azt üzeni, hogy milyen fontos az emberi élet és a tisztelgés az áldozatok előtt, így ők soha sem merednek feledésbe.

9Jigokudani Nemzeti Park – Majom park
Jigokudani Nemzeti Park - Majom park

A Jigokudani Majom Park egy híres meleg vizű forrásban bővelkedő terület Nagano közelében. A Jigokudani nevet (jelentése: „Pokol-völgy”) a meredek sziklákról és a közte feltörő gőzről és forró vízről kapta. A park híres a nagy számban itt élő Hó majmokról, akik a télen, mikor hó fedi a területet, lemennek a völgybe. Nappal a majmok lemásznak a meredek sziklákról és az erdőkből a meleg forrásokba, majd este visszatérnek a biztonságot nyújtó erdőkbe.

8Kiyomizu-dera
Kiyomizu-dera

A Kiyomizu-dera egy kelet-kyotói buddhista templom, eredete egészen 798-ig vezethető vissza. Egy külső folyó által táplált benti vízesés tartja összhangban a templomot a természettel. Bár eredetileg a helyiek arra használták, hogy a széléről leugorva teljesüljön a kívánságuk (a túlélési arány 85,4% volt), a modern látogatók kockázat és életveszély nélkül csodálhatják a szentélyeket, talizmánokat és az illusztrációs kiállításokat.

7Himeji Kastély
Himeji Kastély

A Himeji Kastély egyértelműen a legjobb létező példa a Japán kastélyépítészetre. Megerősítették, hogy védelmet nyújtson az ellenségek ellen a feudális korszakban, majd az évszázadok során többször újjáépítették így tükrözi a különböző időszakok stílusát. Túlélte a II. Világháború bombázásait és gyakran feltűnik a hazai és külföldi filmekben, köztük a „Csak kétszer élsz” című James Bond filmben is. A fehér külső és dizájn miatt megjelenése egy madár repülésére hasonlít, ezért a kastély „fehér kócsag vár” becenevet kapta.

6Kamakurai Nagy Buddha
Kamakurai Nagy Buddhaflickr/enggul

A Kamakurai Nagy Buddha egy óriási szabadtéri ábrázolása Amida Buddhának, Japán egyik leghíresebb buddhista alakjának. A bronzba öntött Nagy Buddha 13 méter magas és közel 93 tonnát nyom. Állítólag a szobor 1252-ben készült. Bár az eredetileg egy kis fatemplomban volt, a Nagy Buddha most a szabadban áll, mivel az eredeti templomot elmosta egy cunami a 15. században.

5Todaiji Templom
Todaiji Templomflickr/roybuloy

Nara városában található Todaiji Templom a technika vívmánya. Nem csak a világ legnagyobb fából készült épülete, hanem az otthona a világ legnagyobb bronz Buddha szobrának is. Gyönyörű kertek és vadon élő állatok világa veszi körül. Ide központosul a buddhizmus Kegon iskolája és hely rengeteg műtárgyat rejt a Japán és Buddhista történelméből. Az őzek, mint a Shinto istenek hírnökei szabadon kószálhatnak a területen.

4Tokió torony
Tokió toronyflickr/justinshu

A Tokió torony a technológia fejlődésének és modern életnek a végrendelete. Megvalósítását az Eiffel-torony ihlette. Ez a második legnagyobb ember által felhúzott építmény Japánban, mely kommunikációs- és kilátótoronyként működik. A látogatók felmászhatnak a toronyba, hogy megcsodálhassák azt a páratlan kilátást, ami Tokióra nyílik, valamint elmehetnek vásárolni, vagy akár beülhetnek egy étterembe is.

3Tokiói Császári Palota
Tokiói Császári Palota

A Tokiói Császári Palota otthont nyújt Japán császárainak. Ezenkívül adminisztrációs központként, illetve japán művészetet és történelmet bemutató múzeumként is funkcionál. A palota olyan kastélyok romjain áll, amiket tűz vagy háború rombolt le. Az építészek azzal tisztelték meg a múltat, hogy különböző korok építészeti elmeit vegyítették a modern palotába. Az új palota hagyományos japán kertek veszik körül, továbbá több recepciós és hivatalos iroda is található, hogy fogadhassák a vendégeket.

2Fuji hegy
Fuji hegy

A Fuji egy 3776 méter magas hegy, amely a legmagasabb hegy Japánban. A vulkán kivételesen szimmetrikus kúpja Japán jól ismert szimbóluma, gyakran feltűnik művészetekben és fényképeken, emellett népszerű látványosság a turisták és hegymászók körében. Becslések szerint körülbelül 200,000 ember mászik fel a Fuji hegyre évenként, aminek nagyjából 30%-a külföldi. A felmászás 3 és 8 óra közötti időtartamot, míg a lejövetel 2-5 órát vehet igénybe.

1Arany Pavilon
Arany Pavilonflickr/rc!

A Kinkaku-ji vagy más néven az Arany Pavilon a legnépszerűbb turistalátványosság Japánban és Kiotóban. A pavilon eredetileg Ashikaga Yoshimitsu sógun villájaként épült a 14. század végén. Sajnos a pavilon 1950-ben leégette egy fiatal szerzetes, aki megszállottja volt ennek. 5 évvel később újjáépítették a templomot, amely tökéletes mása lett az eredetinek. Nagy hangsúlyt fektettek a kertre és az összhangra. A pavilon arany bevonatot kapott, amely kiemeli a tóban tükröződő pavilon képét, illetve a tó visszatükröződését az épületen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Read previous post:
Top 10 látnivaló Belgrádban

A viharos, háború sújtotta történelmével, Belgrád épp olyan, mint egy főnix, ami felemelkedik hamvaiból, hogy Európa egyik legszebb fővárosává váljon....

Close