A viharos, háború sújtotta történelmével, Belgrád épp olyan, mint egy főnix, ami felemelkedik hamvaiból, hogy Európa egyik legszebb fővárosává váljon. A két millió embernek otthont adó, gyönyörű város, Belgrád a Duna és a Száva összefolyásánál fekszik. Ide látogatva, az első dolguk valószínűleg az lesz, hogy megállnak egy kellemes italra vagy egy finom ebédre az egyik étteremmé átalakított folyami hajónál, mielőtt felfedeznék Belgrád látnivalóit. A szerb főváros gyorsan vált a nemzetközi fesztiválok központjává, ugyanis, évente több mint 100 fesztivált tartanak itt, tehát akármikor is érkezünk a városba, biztosak lehetünk benne, hogy egybe belebotlunk.

10Avala-torony

Az 1965-ben épített Avala-tornyot a NATO bombázta le 1999-ben, majd 2010-ben építették újra, s ez lett a Balkán-félsziget legmagasabb telekommunikációs tornya. Az eredeti torony a megfigyelő fedélzetével a régió büszkesége volt. Közadományokból fedezték a torony újjáépítését. Szerbia ötödik legmagasabb épülete az Avala-hegyen, 206 méter magasságban található. A megfigyelő fedélzetről szó szerint több kilométer messzire ellátni.

9Virágház
Virágház

A Virágházban, vagy más néven Tito mauzóleumában temették el az 1980-ban elhunyt Josip Broz Tito marsallt, Jugoszlávia első elnökét, aki a II. világháborúban a jugoszláv partizánokat vezette, és feleségét. Egy ideig, a sírját virágok vették körül, innen kapta a Virágház nevet, de ma a virágok helyét fehér sziklák vették át. A házat Tito építette 1975-ben téli kertnek, és ő választotta ezt örök nyugvóhelyeként. A mauzóleum ma már a Jugoszláv Történelmi Múzeum részét képezi.

8Gárdos torony
Gárdos torony

Az ókori és középkori műemlékekhez képest a Gárdos torony fiatalnak számít, hiszen 1896-ban építették, de legalább olyan lenyűgöző, mint azok az épületek, amiket évszázadokkal korábban alkottak. Millennium toronyként, vagy Hunyadi János tornyaként is ismert, a magyar hős után, aki egy korábbi erődítmény oldalánál hunyt el több mint 400 évvel ezelőtt. Az erődítmény néhány maradványa a mai napig fellelhető. Eredetileg, az öt toronyból egyet a magyarok építettek, hogy megünnepeljék ezer éves uralkodásukat a régióban. Ez a torony Zimonyban található, húsz kilométerre Belgrádtól.

7Nikola Tesla Múzeum
Nikola Tesla Múzeum

Nikola Tesla, a világ egyik leghíresebb tudósa és feltalálója elsősorban az elektromossággal, mágnesességgel és gépészettel foglalkozott. Az ezekkel kapcsolatos feltalálásai vezettek, generációkkal később, a róla elnevezett autóhoz, a Tesla elektromos autóhoz. Belgrád központjában egy múzeumot is szenteltek munkásságának. A Nikola Tesla Múzeum a munkájával kapcsolatos dokumentumok, könyvek, fényképek és rajzok ezreit tartalmazza. A múzeum interaktív kiállításoknak is otthont ad, így például az idelátogatók a találmányai komputerizált modelljeit is megtekinthetik.

6Crkva Svetog Marka
Crkva Svetog Markawikipedia/Dcabrilo

A Crkva Svetog Marka, vagyis a Szt. Márk katedrális építését 1940-ben fejezték be, egy 1835-ből származó fatemplom helyére. Az ország egyik legnagyobb temploma Belgrád központjában, a Tašmajdan parkban található. Tőle nem messze fekszik a Parlament épülete is. A templom külső bejárata felett egy Márk apostol mozaikját is megtekinthetjük, akiről a templom a nevét kapta. A templom tele van évszázadokkal ez előttről származó szentképekkel, a kriptában meg több uralkodót is eltemettek.

5Knez Mihailova út

Minden városban van egy út, amiből árad a báj, történelmi épületek sorakoznak rajta, a vásárlók pedig élvezik a vásárlás közbeni alkudozást. Belgrádban ez a Knez Mihailova út, amit egy szerb hercegről neveztek el. Az alig egy kilométer hosszú út a török időkből származik, de igazi fényét akkor érte el, amikor a 19. században a gazdagok itt kezdték el építeni otthonaikat. A járda mellett sorakoznak a történelmi épületek, mint például az 1869-ben épített Srpska Kruna Hotel, az 1870-es évekből származó privát otthonok és a Greca Kraljica, egy 1835-ös épületben található kávézó.

4Szent Száva-templom
Szent Száva-templomflickr/Jorge-11

A Szent Száva-templom uralja Belgrád egét a 134 méter magas kupolájával. Sőt, hogy még magasabb legyen, a kupola tetején még egy majdnem 12 méter magas arany kereszt is áll. A ma használt legnagyobb ortodox templomát Szent Szavának szentelték, egy fontos középkori személynek, aki megalapította a Szerb Ortodox templomot. A Szent Száva-templomot Vracsar mezejére építették, mivel úgy gondolják, hogy itt temették el Szent Szávát. A fehér márványból és gránitból készített templom építését 1935-ben kezdték el, a II. világháború alatt szüneteltették, 1985-ben pedig újrakezdték. Bár még manapság is folynak az építkezések, már most is Belgrád egyik legnépszerűbb látnivalójának számít.

3Ada Ciganlija
Ada Ciganlija

Ada Ciganlija egy sziget egy mesterséges félszigettel együtt a Száva-folyón, ami Belgrád központján halad keresztül. A gyönyörű strandjaival és különböző sportlehetőségeivel, Ada Ciganlija egy átlagos nyári napon akár több mint 100.000 látogatót is vonzhat. A „Belgrád tengere” becenévre hallgató félszigetet sűrű erdők borítják, s ennek köszönhetően igazi vad tájnak néz ki, így akár szarvasokat, nyulakat és rókákat is láthatunk. Az északi végén a belgrádi lakosok hétvégi lakóhajóik találhatóak. Ada Ciganlija az atléták álma a több tucat sportlehetőségével, a tenisztől kezdve a rögbin át az evezésig bármit kipróbálhatnak, sőt mesterséges sí-és snowboard pályákat is kialakítottak.

2Skadarlija út
Skadarlija útflickr/ZeWaren

A Skadarlija nevű út ugyan nem túl hosszú a maga 400 méterével, de kétségtelenül ez Belgrád leghíresebb útja. Az Óvárosban található út a Bulevar despota Stefana nevű utat köti össze a Dusanova úttal. Az út mentén vintage épületek sorakoznak. A bohém hangulatú Skadarlija utat a párizsi Montmarte belgrádi verziójának tartják. A 19. században Cigány negyedként volt ismert. Egykor itt gyűltek össze a költők Dura Jaksic házánál, hogy Skadarlija esteket tartsanak, valamint a Children’s Street Theater is itt adta elő cirkuszi számait. Az éttermek és a szabadtéri kávézók várják a megéhezett turistákat.

1Belgrád erődítménye
Belgrád erődítménye

A stratégiai, védelmi elhelyezkedése miatt az emberek már a neolit kor óta élnek a Száva és a Duna folyók egybefolyásánál. Később, ahogy a hódítók betörtek a térségbe, először a kelták, majd később a románok, akik cölöpfalat építettek a város köré, őket követték a magyarok és a gótok. De a 15. században, egy szerb vezető volt az első, aki valójában erődítményt húzott fel a városba. A térség nagy részét beterítő erőd feltűnően sértetlen maradt. Az erődítményeken kívül, az erőd hivatalos területén található még egy templom, egy múzeum és számtalan népszerű park is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here