Kerékpárbarát városnak számítanak azok a helyek, ahol nem hagyják, hogy a kerékpárosok versenyezzenek a gépjárművekkel, továbbá ezekben a városokban, a gyalogosok könnyedén két kerékre pattanhatnak, így pénzt takaríthatnak meg az üzemanyagok, az autóbiztosításon és még sok máson. Mi több, a biciklibarát városok segítenek abban is, hogy a lakosok egészségesek legyenek és azok is maradjanak, valamint a levegő minőségét is javítják az által, hogy kevesebb autó közlekedik az utakon. Ezek a városok nagyszerű lehetőséget biztosítanak a turisták számára is, akik kényelmesen, kerékpárral fedezhetik fel a térséget.

12Bogota
Bogotawikipedia/nati_fg

Bogota hírhedt a forgalmi dugóiról, szinte lehetetlen anélkül körbejárni a várost, hogy be ne szorulnánk egy hosszú autósorba. A probléma megoldása az lenne, ha elég ember kezdené el használni a város hatalmas kerékpár rendszerét. 2013-ban Bogota nem kevesebb, mint 377 kilométernyi kerékpárúttal büszkélkedhetett, ez pedig a világ legnagyobb kiterjedésű kerékpárútjai között van. Az egyre több kerékpáros nagyban köszönhető annak, hogy eltávolították az utak melletti parkolókat, ezzel pedig elvették az emberek kedvét a vezetéstől.

11Portland
Portlandwikipedia/Steve Morgan

Portland az Egyesült Államok egyik vezető városa, ha arról van szó, hogy az emberek hány százaléka jár biciklivel dolgozni. A modern kerékpárutaknak köszönhetően, az emberek körülbelül 8%-a jár két keréken dolgozni. ez nagyjából tízszerese az országos átlagnak. A város északnyugati része híresen szép és természetes hely, ami tökéletes választás egy kiegyensúlyozott élethez. Portlandben számos kezdeményezés segíti a várost szépen tartani. A kerékpározás Portlandben viszonylag új hagyománynak számít, de egyre sikeresebb.

10Peking
Pekingflickr/kris krug

Pekingnek hosszú kerékpáros történelme van. Ugyan manapság egyre kevesebben bicikliznek és a térség hírhedt a légszennyezéséről, azonban még mindig viszonylag könnyű két keréken körbejárni a várost. Mivel Peking nem éppen a dimbes-dombos tájairól híres, könnyedén biciklizhetünk a gyönyörű helyek között. Számos kerékpárút vezet körbe a városon, bár ezeket rollerezők és más kisebb, motoros járművek is használják. A hatóságok is bátorítják a lakosokat, hogy kerékpározzanak az autóvezetés helyett a szmog miatt, az azonban jól látható, hogy Pekingnek időbe fog telni, hogy felnőjön a többi biciklibarát város szintjéhez.

9Párizs
Párizswikipedia/Pline

Biztosan mindenki látott már olyan romantikus, kulturális képet Franciaországról, melyen a fiatalok kerékpároznak a gyönyörű vidéken, bár valójában ez nem igazán érvényes az országra. Párizsban elég jó feltételeket biztosítanak a kerékpárosok számára. A kerékpárutaktól a bérlésig minden adott egy könnyed biciklizéshez, ami közben felfedezhetjük Párizst, ahol egyre több kerékpárutat fejlesztenek. Mivel a kerékpározás rendkívül jót tesz a környezetnek, vasárnaponként lezárnak néhány utat a városban, így ilyenkor azokat csak a biciklisek használhatják.

8Budapest
Budapestflickr/beta.robot

Budapesten rendkívül fejlett a közlekedési rendszere, ami számos választási lehetőséget kínál az utazók számára. Nem is csoda, hogy egyre többen választják a kerékpározást a zajos és fárasztó forgalom helyett, hiszen vízpartok és füves részek mentén végighaladó kerékpárutak vezetnek át a városon. Fontos azonban, hogy Budapesten van néhány szabály a kerékpározással kapcsolatban, például sok kerékpárutat a gyalogosok és mopedesek is használhatnak. Ajánlatos mindenképp elolvasni az útmutatásokat, mielőtt kerékpárra ülünk Magyarország csodaszép fővárosában.

7Barcelona

Barcelona egy olyan város, ahol a turisták könnyedén kerékpározhatnak a látványos útvonalakon, melyek között vannak könnyűek és igazán megerőltetőek is. A városban vannak olyan cégek is, melyek biciklitúrákat is szerveznek. Valami különleges van abban, ahogy kerékpározás közben megcsodálhatjuk az egymás mellett megjelenő természeti- és városképet. Tulajdonképpen, ez a barcelonai biciklizés valódi csodája. Mi több, városi útvonalak is vannak, melyek során a kerékpárosok Párizs shopping központjain és látványosságain keresztül haladhatnak. Ez a legkönnyebb bicikliút Barcelonában, így még a kezdő kerékpárosok is könnyedén „megküzdhetnek” vele.

6Rio de Janeiro

Villamossal, busszal vagy más közlekedési eszközzel igazán könnyen körbeutazhatjuk Rio de Janeiro-t. Sok itt élő választja a viszonylag olcsó kerékpárt, mint közlekedési módot. Rio de Janeiro egyike azon városoknak, amik követték az olyan népszerű biciklibarát városok példáját, mint Amszterdam és Berlin. A látogatók a világhíres strandok mentén is kerékpárutakat találhatnak.

5Montreal
Montrealflickr/Teddy Kwok

Montreal nagyszerű kerékpárút hálózattal büszkélkedhet, ami lehetővé teszi, hogy a látogatók az egész várost körbejárják két keréken. Sőt, 2009-ben a város elindította a Bixi Montreal nevű programot, így kerékpárokat találhatunk az egész hálózat mentén. A működése rendkívül egyszerű, a lényege ugyanaz, mint a Magyarországon is ismert MOL Bubi. A látogatók egyszerűen kifizetik a szükséges használati díjat, majd kivehetik a kerékpárt a dokkjából. Így azok is biciklizhetnek a rendkívül fejlett városi hálózaton, akiknek nincsen saját kerékpárjuk.

4Tokió
Tokióflickr/nAok0

Tokióban a biciklizés egy részről rendkívül kényelmes utazási mód, más részről remek lehetőséget kínál a város látnivalói megcsodálására. A biciklibarát területeken boltok, éttermek és látnivalók haladhatnak el a biciklizők. Csak úgy, mint más biciklibarát városok, Tokióban is számos helyen bérelhetünk kerékpárt, az ilyen típusú boltokban, pedig vásárolhatunk is egyet, vagy épp megjavíttathatjuk kerékpárunkat. Azok, akik nem ismerik a város kerékpárútjait könnyedén találnak nagyszerű kerékpártúrákat, akár idegenvezetővel is körbejárhatják a várost két keréken.

3Berlin

Berlinben számos közlekedési mód van, a high tech technológiájú eszközöktől kezdve a kétkerekűekig bármin körbeutazhatjuk a várost. A jól kiépített kerékpárutaknak köszönhetően, Berlinben igazán egyszerű a biciklizés, ám pontosan ki van jelölve, hogy hol is lehet kerekezni. Több száz kilométernyi kerékpárút fut mind az utakon, és azokon kívül. Ha valaki számára túl kimerítő sport a biciklizés, úgy nevezett kétkerekű gyaloghintókra is felpattanhat, s kényelmesen ücsöröghet, míg valaki más hajtja a különös járművet.

2Koppenhága
Koppenhágawikipedia/heb

Koppenhágában a lakosok több mint 35%-a használ kerékpárt a munkába járáshoz. Ez nagyban köszönhető a nagy kiterjedésű kerékpárutaknak és annak, hogy igen biztonságossá is varázsolták a várost a kerékpárosok számára például a néhány út mentén kijelölt, elkülönített kerékpársávokkal. Alacsony díj fejében a látogatók és a lakosok is használhatják a város tulajdonában lévő bicikliket, amiket Koppenhága zsúfolt területein szórtak szét. Koppenhága felszerelései olyan jók, hogy más városok is követik a város kerékpár infrastruktúrájának példáját.

1Amszterdam
Amszterdamwikipedia/Jorge Royan

Amszterdam talán a leghíresebb biciklibarát város a világon. Amszterdamban kerékpártárolók, kerékpárutak, sőt még garázsok is megkönnyítik a biciklisek helyzetét. Az egyszerű kerékpárhasználat miatt, a városban több bicikli van, mint ember. A látogatók ideérkezve először biztosan meglepődnek, hogy szó szerint mindenki biciklizik, társadalmi helyzettől, munkától és kortól függetlenül. Ugyan sokkal egyszerűbb kerékpárt használni a városban, mint autót, sajnos gyakori a biciklilopás, így a látogatók, az utazók és a hobbi kerékpárosok számára ajánlatos a rengeteg védett garázsban tárolni a biciklijüket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here