A szerzetesség a buddhizmus egyik legalapvetőbb intézménye. A szerzetesek és az apácák a felelősök a buddhista tanítások megőrzéséért és terjesztéséért, csak úgy, mint a buddhista követők taníttatásáért és irányításáért. A buddhista kolostorok a vassza gyakorlásának következtében jelentek meg. A vassza egy olyan elvonulás, amit a buddhista szerzetesek és apácák tartanak a dél-ázsiai esős időszakban. Ezeket a kolostorokat fokozatosan fejlesztették olyan tanulmányi központokká, ahol filozófiai elveket tanultak és vitattak meg.

10Yumbulagang
Yumbulagangflickr/RobertF

A legenda szerint, Yumbulagang volt Tibet első épülete, valamint az első tibeti király, Nyítri Tsenpo palotája is. A kolostor nevének jelentése „az anya és fia palotája.” Az ötödik Dalai Láma uralkodása alatt a palota a Gelugpa iskola kolostorává vált. A kolostor a Kulturális Forradalom alatt sajnos súlyosan károsodott, ám 1983-ban felújították.

9Erdene Zuu kolostor

Az Erdene Zuu kolostor valószínűleg Mongólia legősibb, fennmaradt buddhista kolostora. A kolostort Abtai Sain Khan építette 1585-ben, ezzel bevezetve Mongóliába a tibeti buddhizmust. Az építéséhez a Karakorum romjainak szikláit használták. A kolostort ez 100 sztúpából álló fallal vették körbe. A buddhizmusban a 108 egy szent számnak számít, így valószínűleg az volt a terv, hogy ennyi sztúpát építsenek, ám ezt sosem érték el. A kommunista uralom idején az Erdene Zuu kolostort csak és kizárólag múzeumként látogathatták. A mongóliai kommunizmus bukása után, 1990-ben, a kolostort átadták a lámáknak, így Erdene Zuu ismét egy istentiszteleti hellyé válhatott.

8Ganden kolostor
Ganden kolostorflickr/Pet_r

A Ganden kolostor a „három nagy” tibeti egyetemi kolostor egyike, amely a Wangbur-hegy tetején, 4300 méteres magasságban helyezkedik el. A másik két tibeti egyetemi kolostor a Sera és a Drepunk kolostor. A három kolostor közül a Ganden található a legmesszebb Lhászától, így ennek kisebb volt a népessége, mint két másik testvérének, a 20. század elején körülbelül 6000 szerzetes élt itt. 1959-ben a kolostort a vörös gárdisták súlyosan lerombolták, a kolostor alapítójának, Tsonghapa-nak a mumifikált testét pedig elégették. A kolostor újjáépítése az 1980-as évek óta folyik.

7Key Gompa
Key Gompaflickr/4ocima

A Key Gomba, vagy más néven a Ki kolostor egy ezer éves, tibeti buddhista kolostor, ami egy dob tetején, 4166 méter magasságban emelkedik ki a Spiti-völgyből. A kolostor alatt fekvő Kibar nevű falut tartják India legmagasabban elhelyezkedő falvának. A kolostort a hosszú történelme alatt többször is megtámadták a mongolok és más hadseregek, valamint tűzesetek és földrengések is súlyosan pusztították. Az egymást követő rombolásoknak és felújításoknak következtében egy dobozszerű épület alakult ki, így a kolostor úgy néz ki, mint egy erőd, ahol templomok épültek egymásra.

6Láma templom
Láma templom

A világ egyik legnagyobb tibeti buddhista kolostora, a Láma templom, vagy más néven a Jungho templom Peking északkeleti részén található. A templomot a kínai császárok építették, akik el voltak ragadtatva a buddhizmus tibeti változatától. Az évek során számos tibeti és mongol szerzetes élt és tanított itt, sőt a mai napig otthont nyújt több szerzetesnek is. A templomban áll egy 26 méter magas Maitréja Buddhát ábrázoló szobor is, melyet egyetlen darab fehér szantálfából faragtak ki.

5Thikse kolostor
Thikse kolostor

A Thikse kolostor az úgy nevezett Yellow Hat (Sárga Kalap) felekezet tibeti buddhista kolostora, ami leginkább arról híres, hogy hasonlít a Lhászában található Potala palotához. A kolostor 3600 méter magasan áll az indiai Indus-völgyben. A 12 emeletes komplexum a buddhista művészet több darabjának is otthont ad, mint például sztúpáknak, szobroknak és falfestményeknek. Az egyik fő érdekessége a Maitréja templom, amit a 14. Dalai Láma 1970-es Thikse kolostori látogatásának emlékére építettek.

4Punakha Dzong
Punakha Dzongflickr/jmhullot

Bhután egyik legfestőibb ókori dzong építménye, a Punakha Dzong a Pho Chhu és a Mo Chhu folyók torkolata között található szigeten áll fenségesen. A dzong egy olyan építmény, ami egy erőd és egy kolostor kombinációjából jön létre, Bhután minden kerületében felfedezhetőek ezek a típusú épületek. A Punakha Dzong, csak úgy, mint a többi dzong, számos célt szolgál, beleértve a régió védelmét, valamint a kormány egyik közigazgatási székhelye és a kolostori testület téli otthona is. A szárazföldhöz egy íves, fahíddal összekapcsolt Punakha Dzong több értékes emlékművel is büszkélkedhet, melyek abból az időből származnak, amikor ebből a völgyből irányították a királyságot az egymást követő királyok.

3Taung Kalat
Taung Kalatflickr/exfordy

Burma egyik leglélegzetelállítóbb helye, a Taung Kalat buddhista kolostor egy kialudt vulkán tetejére épült. Ahhoz, hogy a kolostorhoz feljussanak, a látogatóknak 777 lépcsőfokot kell megtenniük a csúcsig. A felfelé vezető út mentén számos makákó várja a finom falatokat. A Taung Kalat tetejéről a turisták elé hihetetlen panoráma tárul. Innen Bagan ókori városa és a Popa-hegy magányos, kúp alakú csúcsa is látható.

2Taktsang Dzong

A Taktsang Dzong, vagy más néven a Tigris Fészke egy 900 méter magas peremén található. Bhután nem hivatalos szimbóluma lenyűgöző látványt nyújt az idelátogatók számára. A parkolótól a kolostorhoz körülbelül egy 2-3 órás túra vár a turistákra. A legenda szerint, Padmaszambhava, vagy Guru Rinpocse egy nősténytigrisen jött ide Tibetből, Taktsang-ot pedig a tigris szellemének megszelídítésére szentelték. Az első kolostort csupán 1692-ben építették meg. 1998-ban egy tragikus tűzeset lerombolta szinte teljes egészében az eredeti épületet, de a helyreállítás óta ismét egykori pompájában tündököl.

1A kínai Függő kolostor (Huyan Khong Tu)
A kínai Függő kolostor (Huyan Khong Tu)

Kína egyik legfigyelemreméltóbb látnivalója, a Függő kolostor egy szikla felénél, körülbelül 75 méter magasan húzódik meg bizonytalanul. A komplexum 40 szobából áll, melyeket légifolyosók és járdák kötnek össze. Ez a lenyűgöző kolostor úgy néz ki, mintha egy valódi szakadék oldalához lenne ragasztva. A „függő” név némi félreértésre ad okot, ugyanis valójában inkább cölöpök segítségével támogatták meg, nem pedig konkrétan egy sziklába építették. A kolostort az 5. században építették, s már 1500 éve „lóg” itt. Jelenlegi méretéhez a hosszú történelme során véghez vitt javítások és bővítések vezettek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here