Bár Németország jóval kevésbé ismert a turisták körében, mint Európa más országai, az újraegyesítés óta turisztikailag is nagyobb jelentőségre tett szert. A legnépszerűbb úticél Berlin, egyike Európa legszebb fővárosainak. Németország nagyvárosai közül több egykor független városállam volt vagy a királyságok fővárosaiként saját jogot gyakorolt. De Németország turisztikai nevezetességei közel sem korlátozódnak a városokra, az ország minden részén számos nagyszerű látnivaló található.

10Rügen-sziklák
Rügen-sziklákflickr/moellerh

A Rügen-sziklák a Rügen-sziget észak-keleti részén, a Jasmund Nemzeti Parkban találhatók. A mészkősziklák a Balti-tenger felett magasodnak folyamatosan harcolva az erózióval. A 118 m magas Königsstuhl (a király széke) a legfenségesebb a sziklák között. A sziklák mögött elterülő, háborítatlan erdők is részét képezik a nemzeti parknak.

9A romantikus Rajna

A folyó középső szakasza, mely a Romantikus Rajna néven vált híressé, Koblenz és Bingen között fut. A Rajna meredek dombok tetején ülő, időtlen kastélyok és romok között kanyarog. A folyó fontos kereskedelmi útvonal volt Közép-Európa felé már az ókortól kezdve és számos kisebb város nőtt ki a partján, melyek közül több a mai napig megőrizte történelmi hangulatát.

8Frauenkirche
Frauenkircheflickr/cpradi

A drezdai Frauenkirche egy luteránus templom, melyet a II. világháború során földig romboltak. A templom újjáépítése az 1720-as évekből származó eredeti tervek alapján történt, 2005-ben nyitották meg. Coventry városa, melyet a Luftwaffe támadott meg, egy aranykeresztet adományozott a templomnak, mely a kupolán látható. Mióta újra megnyitották, a Frauenkirche nagyon kedvelt turista látványosság lett Drezdában. 2009-ben a templomban Barack Obama elnök is látogatást tett.

7Lindau
Lindauwikipedia/Böhringer

Lindau történelmi városa Ausztria, Németország és Svájc határának közelében taláható a Bodensee keleti részéne. A kb. 3000 lakosú várost híd és vasútvonal kapcsolja a szárazföldhöz. Tele középkori és favázas épületekkel, Lindau kedvelt úticélja a turistáknak.

6Oktoberfest

A müncheni Oktoberfest a legnagyobb Volksfest a világon évente több mint 6 millió látogatóval. Nevével ellentétben az Oktoberfest már szeptember végén elkezdődik és október első hétvégéjéig tart. A fesztivál, mely fontos része a bajor kultúrának, 1810 óta kerül megrendezésre. A látogatók élvezhetik a legkülönbözőbb hagyományos ételeket, mint a Hendl, Schweinebraten, Würstl, Knödel és persze a rengeteg német sört.

5Kölni dóm
Kölni dómflickr/Curnen

Németország legnagyobb gótikus katedrálisa, a Kölni dóm (Kölner Dom) Köln leghíresebb jelképe már évszázadok óta. Építése 1248-ban kezdődött és kisebb megszakításokkal több mint 600 év alatt fejeződött be. A Szent Péternek és Szűz Máriának szentelt dóm a székhelye Köln katolikus érsekének.

4Holstentor
Holstentorflickr/Audringje

A Holstentor egyike a megmaradt két városkapunak Lübeckben. 1464-ben épült, jelenleg múzeumként működik. Jellegzetes két kerek tornya és árkádos bejárata révén Lübeck jelképévé vált. Lübeck régi városközpontjával együtt (Altstadt) egyike Németország legfontosabb látnivalóinak.

3Heidelberg óvárosa

A Neckar-folyó völgyében található Heidelberg Németország legnépszerűbb turista célpontja. A második világháború alatt a várost szinte teljesen elkerülték a szövetséges bombatámadások, melyek Németország belsőbb területein fekvő nagyobb városait lerombolták. Ennek köszönhetően Heidelberg megőrizte barokk báját, szűk utcáit, festői házait és a híres heidelbergi kastélyt.

2Brandenburgi Kapu

A Brandenburgi Kapu az egyetlen megmaradt városkapuja Berlinnek és jelképe Kelet- és Nyugat-Berlin újraegyesülésének. A 18. században épült Brandenburgi Kapu a bejárata Unter den Lindennek, a hársfákkal szegélyezett sugárútnak, mely egyenesen a porosz királyi palotához vezet. Ez Európa egyik leghíresebb szimbólumának tekinthető.

1Neuschwanstein
Neuschwansteinflickr/Fr Antunes

A hamisítatlan mesebeli kastély, Neuschwanstein Bajorország dél-nyugati részén, Füssen közelében, egy hegytetőn található. Ez ihlette a Csipkerózsika kastélyt, mely Disneyland jelképévé vált. A kastélyt az őrültnek titulált II. Lajos bajor király parancsára építették, akit az építkezés befejezése előtt 1886-ban holtan találtak. Neuschwanstein a legtöbbet fényképezett épület az egész országban és Németország egyik legnépszerűbb látnivalója.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. nem nagy durranas de jo ha erdeklodo vagy vagy ha eppensegel hazidolgozathoz kell !barmikor felhasznalhatod ,mert100szazalek, hogy nem lessz rossz!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Please enter your comment!
Please enter your name here