A legkorábbi egyiptomi templomokat körülbelül a Kr.e. 4. évezred közepén építették, melyeknek alakja a nád kunyhókra hasonlít. Az utolsóként épített egyiptomi templom a Philai szigeten található, melynek használatát a Kr.u. 6. században szüntették be. Nem meglepő tehát, hogy a roppant hosszú időszak során megjelent, ókori egyiptomi templomok listája a különböző épületek rendkívül sokféleségét mutatja be. Egy egyiptomi kirándulás sem lehet teljes anélkül, hogy a turisták legalább egy ilyen templomot meglátogassanak.
![Medinet Habu Medinet Habu](https://latvanyossagok.hu/wp-content/uploads/2017/12/medinet_habu.jpg)
A Luxor nyugati oldalán található Medinet Habu egy hatalmas templomegyüttes arab neve, Egyiptom második legnagyobb ilyen típusú komplexuma a karnaki templom után. Hatsepszut és II. Thotmesz fáraó itt emeltetett egy kis templomot Ámon tiszteletére, ezen templom mellé pedig III. Ramszesz építtette a halotti templomát, ami Medinet Habu legnagyobb álló emlékműve. Később, III. Ramszesz sártégla fallal kerítette el mindkét épületet, a templomokat raktárak, műhelyek és házak veszik körbe.
![Kom Ombo-i templom Kom Ombo-i templom](https://latvanyossagok.hu/wp-content/uploads/2017/12/temple_of_kom_ombo.jpg)
A Nílusra néző magas dűnén álló Kom Ombo-i templom egy igazán rendkívüli, a Ptolemaida-dinasztia idején épített ikertemplom. A templom építtetését VI. Ptolemaiosz Philométór kezdte el a Kr.e. 2. század elején. A Kom Ombo-i templom valójában két templom, a fő tengely mentén konkrétan mindent megdupláztak: két bejárat, két udvar, két kolonád, két oszlopterem és két templom van.
![Memnón-kolosszusok Memnón-kolosszusok](https://latvanyossagok.hu/wp-content/uploads/2017/12/colossi_of_memnon.jpg)
A Kr.e. 1350 körül épített Memnón-kolosszusok két hatalmas, kőből készült ülőszoborból állnak, melyek III. Amenhotep fáraót ábrázolják. A kolosszusok eredeti funkciója az volt, hogy Amenhetop halotti temploma előtt őrködjenek, ahol a fáraót halála előtt és után is tisztelték. Az ókori Egyiptom egykori legnagyobb temploma mára szinte teljesen eltűnt, kivéve ezt a két hatalmas szobrot, bár mindkét emlékmű elég sérült állapotban van, törzsük felett szinte felismerhetetlenek.
![Philai templom Philai templom](https://latvanyossagok.hu/wp-content/uploads/2017/12/philae_temples.jpg)
Philai szigete volt Ízisz istennő kultuszának központja. A sziget első templomát a 30. dinasztia őshonos fáraói építették. A templom építése több mint három évszázadon át folytatódott, a görög Ptolemaide-dinasztia és a rómaiak uralkodása idején. Kr.u. 100-ban építtette meg Traianus római császár a Traianus-kioszkot, ami valószínűleg folyó bejáratként szolgált Ízisz nagyobbik templomába. Az 1960-as években a templomot és más emlékműveket az UNESCO áttelepítette Agilika szigetére, annak érdekében, hogy megvédjék őket az Asszuáni-gát megépülése következtében megemelkedő vízszinttől. Mára a Philai szigetet teljes egészében eltemette a Nasszer-tó.
![Edfui templom Edfui templom](https://latvanyossagok.hu/wp-content/uploads/2017/12/temple_of_edfu.jpg)
Az edfui templomot Hórusznak, a sólyomistennek szentelték. Az edfui templom a karnaki templom után Egyiptom második legnagyobb és az egyik legjobb állapotban megőrzött temploma. A templom építése Kr.e. 237-ben kezdődött meg III. Ptolemaiosz uralkodása idején, majd körülbelül két évszázaddal később, Kr.e. 57-ben fejezte be XII. Ptolemaiosz, a híres Kleopátra édesapja. A templomban az Újbirodalom egyiptomi templomainak hagyományos elemei és néhány görög rész fedezhető fel, mint például a születésház, vagyis a mammiszi.
![I. Széthi temploma I. Széthi temploma](https://latvanyossagok.hu/wp-content/uploads/2017/12/temple_of_seti_i.jpg)
I. Széthi halotti temploma a Nílus nyugati partján, Abüdosz városában található. Az ókori templomot Széthi uralmának a végén építették, s valószínűsíthető, hogy fia, a nagy Ramszesz fejezte be Kr.e. 1279-ben bekövetkezett halála után. A templomban megtalálható az Abüdoszi királylista, ami kronológiai sorrendben sorolja fel Egyiptom számos dinasztiából származó fáraóit Méni egyiptomi királytól kezdve, aki megalapította az első dinasztiát, I. Ramszeszig, Széthi apjáig.
![Hatsepszut temploma Hatsepszut temploma](https://latvanyossagok.hu/wp-content/uploads/2017/12/temple_of_hatshepsut.jpg)
Hatsepszut fáraó körülbelül Kr.e. 1479-től uralkodott Egyiptomban egészen haláláig, Kr.e. 1458-ig. Temploma a Nílus nyugati partján áll. Az oszlopsoros épületet Szenemut, Hatsepszut királyi építésze tervezte és valósította meg Ámon tiszteletére és azért, hogy Hatsepszut hátrahagyott tekintélyét szolgálja. A templomot egy sziklába építették, mely magasan emelkedik mögötte. A három teraszos templom eléri a 30 méteres magasságot is. A teraszokat hosszú rámpák kapcsolják össze, melyeket kertek vesznek körül.
![Luxori templom Luxori templom](https://latvanyossagok.hu/wp-content/uploads/2017/12/luxor_temple.jpg)
A luxori templom a Nílus keleti partján, a mai Luxor városában, az ókori Thébában. A három egyiptomi isten Ámon, Mut és Honszu tiszteletére épített templomot az Újbirodalom idején, Kr.e. 1400-ban alapították meg. A templom volt Théba legfontosabb ünnepének, az Opet-ünnepnek a központja. Az egykor minden évben megrendezett ünnepség alatt a karnaki Ámon templomból átvitték a három isten szobrát a luxori templomba a szfinxekkel szegélyezett sugárúton, ami összeköti a két templomot. Manapsá Luyir az elsődleges úti cél Felső-Egyiptomban, valamint sok nílusi hajókirándulás is a városban kezdődik, vagy itt ér véget.
![Abu Simbel Abu Simbel](https://latvanyossagok.hu/wp-content/uploads/2017/12/abu_simbel.jpg)
Abu Simbel ikertemplomait a nagy Fáraó uralkodása alatt, a Kr.e. 13. században faragták ki egy hegyoldalból, azért, hogy egy maradandó emlékművet állíttasson fel magának és királynőjének, Nofertarinak. Az 1960-as években az egész komplexumot áthelyezték, annak érdekében, hogy megvédjék a Nasszer-tó áradásától, amely az Asszuáni-gát építése során a Nílus duzzadó vízéből alakult ki. Az Abu Simbel a mai napig Egyiptom egyik top turista látnivalójának számít.
![Karnak Karnak](https://latvanyossagok.hu/wp-content/uploads/2017/12/karnak.jpg)
Karnak ugyan rettentően lepusztult, mégis kevés olyan látnivaló van Egyiptomban, ami ilyen lenyűgöző. A világ legnagyobb ókori vallási helye az egyiptomi építészek több generációjának alkotásait is bemutatja. A karnaki templom valójában három fő egyiptomi templomból áll: egy kisebb, elkerített templomból, és több külső templomból, melyek Luxortól körülbelül 2,5 kilométerre találhatóak északra. Egy évezredbe telt, mire megépítették és megnagyobbították a hatalmas karnaki templomot, bár a legtöbb munkát az Újbirodalom idején uralkodó fáraók végezték el. Karnak egyik leghíresebb épülete az 5000 m2 területű Oszlopterem, ahol 134 hatalmas oszlopot rendeztek 16 sorba.
egyik csodálatosabb, mint a másik
Végigolvastam Egyiptom történelmét, egyszerűen csodálatos.
Mi megnéztük mindegyiket hát Egyiptom csodája
Én sok sok évvel ezelőtt végigusztattam hajókiránduláson a Níluson és feledhetetlen élményekkel tértem haza, csodálatos egy hetet töltöttem Egyiptomban, fantasztikus volt. Hálásan köszönöm.