Kezdőlap Világ A világ 10 legfigyelemreméltóbb operaháza

A világ 10 legfigyelemreméltóbb operaháza

Az építészeti kincseket tekintve, egy város gyakran legértékesebb gyöngyszeme az operaház. A legjobb operaházakat nem csak azért építették, hogy bemutassák a kiváló tenor, bariton és szoprán énekesek műsorait, azt is kifejezik, hogy a város egy új kulturális szintet ért el, ezáltal pedig erősebb és gazdagabb lett. Amellett, hogy egy igen emlékezetes színházi élményben lehet részünk, az operaházak azok számára is érdekes lehet, akik a történelem legtiszteltebb építészei remekműveit szeretnék megcsodálni. Akár az egyik kedvenc operánkat nézzük meg, akár a hihetetlen épületek megismerése miatt látogatunk el a világ legjobb operaházai egyikébe, biztosan feledhetetlen élmény részesei lehetünk. Az operaházak a mai napig rendkívül népszerű turista látványosságoknak számítanak.

10Moszkvai Nagyszínház

Az 1790-es években, téglából és kőből épített Moszkvai Nagyszínház egy nem éppen figyelemreméltó épületként kezdte pályafutását, ám a hosszú történelme alatt számtalanszor újjáépítették és felújították. A jelenlegi épületet Andrei Mikhailov tervezte, melynek építését 1824-ben fejezték be. A neo-klasszikus stílusú színházat keleties szőnyegekkel és bársonyozott székekkel rendezték be gazdagon, falait pedig selyemdamaszttal fedték be. A Moszkvai Nagyszínház kisebb, mint a többi nagy hírű operaház. A zenekari ülőhelyeket körülvevő négy erkély és galéria igazán meghitt, bensőséges hangulatot áraszt. A 2011-es felújítás állítólag nem kevesebb, mint egy milliárd dollárba került, mely során jelentős mértékben javítottak a színház akusztikáján.

9Magyar Állami Operaház

Az Ybl Miklós által tervezett Magyar Állami Operaház építését 1884-ben fejezték be. A budapesti létesítményt tartják a magyar építészet legszebb remekművének. A neoreneszánsz stílusú épületet hatalmas, bronzcsillárokkal, valamint festményekkel és szobrokkal díszítették, melyeket az ország legelismertebb művészei alkottak. Liszt Ferenc és Erkel Ferenc szobrai állnak a színház bejáratánál. A nagyszerű akusztikájáról híres színház olyan világhírű zeneszerzőket csalogat Magyarországra, mint Gustav Mahler és Otto Klemperer.

8Metropolitan Opera

A világ opera szerelmesei egyszerűen csak „Met” néven ismerik a híres new yorki Lincoln téren álló Metropolitan Operát. Az operaház híres a kifinomult, bonyolult és innovatív előadásairól, hiszen a világ legkiválóbb operaénekesei együttműködésével adják elő a világhírű operákat. A kitűnő akusztikájának és a nagyszerű látóvonalának köszönhetően a Met a világ egyik elsőrendű operaházának számít az 1966-os megnyitása óta. A színházat Wallace K. Harrison tervezte, a modern dizájn jellegzetessége a hatalmas boltívek sorozatával tarkított, fehér travertino homlokzat.

7Teatro Colón

A Buenos Aires városában található Teatro Colón Verdi Aida című operájával nyitotta meg kapuit 1908-ban. A színházat több egymást követő építész is tervezte, ez pedig megmagyarázza az épület eklektikus stílusát. A közel 2500 ülőhellyel és 1000 állóhellyel rendelkező Teatro Colónt a világ legnagyobb operaházaként tartották számon egészen a Sydney-i Operaház megépítéséig. A híres Lucioano Pavarotti is megdicsérte a színházat a tökéletes akusztikája miatt, ami nem mindig jó a az énekesek számára, hiszen, ahogy a művész fogalmazott „ha valaki hibát vét, azt azonnal észreveszik.”

6Teatro di San Carlo
flickr/icathing

A nápolyi Teatro di San Carlo Európa legrégebbi, folyamatosan működő operaháza. A III. Bourbon Károly megbízásából épített vörös és arany színház össze van kapcsolva a királyi palotához. Az 1737-ben elkészült épület lett az a szabvány, amit a későbbiekben az építészek követni akartak. A hat soros páholyok veszik körül a patkó alakban elhelyezett, zenekari ülőhelyeket. Az operaház leghátsó részéből nyúlik ki az extravagáns díszítésű királyi páholy. 2010-ben fejeztek be egy több milliós felújítást a színházon.

5Bécsi Állami Opera

Az általánosságban Staatsoper néven ismert Bécsi Állami Operát 1869-ben nyitották meg Mozart Don Giovanni című operaelőadásával. A neoreneszánsz stílusú színházat Eduard van der Nüll és August Sicard von Sicardsburg tervezte. A bécsi opera a II. Világháború alatti bombázások következtében részben lerombolódott, s csupán 1955-ben újították fel teljesen. Az állami opera zenészei is olyan díjazott művészek, mint énekesei. A világhírű Bécsi Filharmonikusok a vállalat kórusából választja ki tagjait. A színház híres a gyermek előadásairól és a megfizethető állóhelyeiről, amiket a színházba járók csak felkaphatnak egy-egy előadás előtt.

4Teatro Amazonas

A Teatro Amazonas vagyis az Amazon Színház egy operaház Manaus városában, az Amazonas-medence szívében. A gumikereskedelem csúcsán alkotott színház építéséhez a világ összes tájáról származó anyagokat felhasználtak: bútorok Párizsból, márvány Olaszországból, és acél Angliából. Az épület külsején egy hatalmas kupola áll, melyet 36.000 kerámialappal díszítettek. A kerámiákat úgy festették ki, hogy azok a brazil nemzeti zászlót jelenítsék meg. 1897-ben tartották meg az operaházban az első előadást, ami a La Gioconda volt. Azonban az operaházat hamar bezárták, ahogy a gumikereskedelem hanyatlani kezdett, így Manaus elveszítette fő bevételi forrását. Ezután pedig 90 évig nem volt előadás a színházban, egészen 1990-ig, amikor a Teatro Amazonas ismét megnyitotta kapuit.

3La Scala

A milánói Teatro alla Scala, vagy ahogy világszerte ismerik, a La Scala az 1778-as Antonio Salieri L’Europa Riconosciuta című előadása óta tartják számon a világ elsőrendű operái között. A neoklasszikus stílusú épületet Giuseppe Piermarini tervezte. A vörös és arany operaház a pompás akusztikájáról híres, ami olyannyira feltárja egy énekes valódi képességeit, hogy az itt tartott előadásokat tűzpróbának is tartják. Még a legtehetségesebb művészek is megtapasztalták a páholyok felett található galérián ülő kritikusok suttogásait.

2Palais Garnier

A párizsi Palais Garnier valószínűleg a világ egyik legismertebb operaháza, hiszen ez a színház adta az Operaház fantomja című regény és a későbbi musical helyszínét. A Charles Garnier által tervezett opera építését 1875-ben fejezték be. A Beaux-Arts (francia képzőművészetek) stílusú Palais Garnier jellegzetességei a hatalmas, héttonnás, kristálycsillár a színház közepén, a gazdagon díszített márvány szegélyléc és a görög mitológia szereplőit ábrázoló szobrok. 1962-ben, Marc Chagall freskókat adott hozzá a mennyezethez. Ugyan a szépségéről méltán híres, a színház hírhedt az igen rossz látóvonala miatt, a párizsi opera pedig ma a legtöbb előadásához az újabb Place de la Bastille-t használja.

1Sydney-i Operaház

Ausztrália egyik leghíresebb látnivalója, a Sydney-i Operaház a világ egyik legtekintélyesebb előadóművészeti központja. A 20. század építészeti mesterműveként számon tartott operaházat Jørn Utzon tervezte és építette. A rendkívül különleges épület egy hatalmas vitorlás hajóra hasonlít. Ugyan a neve azt sugallja, hogy csak operaházként üzemel, az épület számos egyéb előadói helyszínt magában foglal, melyek közül a legfontosabbak a Joan Sutherland Színház, a Dráma Színház, a többcélú Utzon Terem és a Koncert Hall, ami a világ legnagyobb mechanikus orgonájának ad otthont. A Sydney-i Operaház részét képezi továbbá a Forecourt (Előudvar), ahol számos szabadtéri előadást rendeznek.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version