Kezdőlap Világ A 10 legjobb folyami hajókirándulás a világon

A 10 legjobb folyami hajókirándulás a világon

Egy hajókirándulásról a legtöbb embernek egy hatalmas óceánjáró jut eszébe, ami egyik szigetről a másikra viszi utasait szépen lassan. Manapság azonban egy másik típusú hajózási lehetőség is egyre népszerűbb a turisták körében, ez pedig nem más, mint a folyami hajókirándulás. Ezek a hajók általában jóval kisebbek, mint hatalmas társaik, amik a tengereket járják. A folyami hajókat úgy tervezték, hogy tökéletesen szállítsák az utasokat a folyókon egy-egy érdekes látnivalótól vagy városból egy másikba.

10Dueró hajókirándulás
flickr/Vitu

A Dueró folyó ugyan nem olyan ismert és népszerű, mint néhány másik európai folyó, de semmiképp sem éri meg kevésbé itt hajózni. A csodás, kis hajós körutazás során a turisták Portugálián és Spanyolországon is keresztülhajóznak, s festői szőlőskertek és középkori falvak mellett haladnak el. Ez a hajókirándulás abszolút tökéletes választás azok számára, akik a távoli, nem mindennapi helyekre kalandoznának. A Dueró hajókirándulás általában Porto-ban, a folyó torkolatánál kezdődik, az út során pedig szőlőskertekhez, kastélyokhoz és katedrálisokhoz látogathatnak el a turisták.

9Mississippi hajókirándulás

A világ negyedik leghosszabb folyója, a nagy Mississippi Amerika szívét szeli ketté, és keresztülhalad az ország néhány legszebb vidékén is. A folyón közlekedő hajók közül sokat úgy terveztek, hogy régi típusú, lapátkerekes gőzhajókra hasonlítsanak, így az turistákban azt az érzést keltik, hogy visszautaztak az időben, amikor az emberek még sokkal nyugodtabb iramban élvezték az életet. Az útvonaltól függően, a résztvevők érdekes, kisebb városok és olyan fő városok mellett haladnak el, mint St. Louis és Louisville. Szintén az útvonaltól függően csodálhatják meg a turisták a gyarmati otthonokat és a new orleansi csata helyszíneit. A Mississippi hajókirándulások tarthatnak rövid ideig, néhány óráig, sőt akár három hétig is vagy még tovább.

8Hajózás a keralai holtágakon

Hol máshol csodálhatnánk meg India holtágainak szépségét és báját jobban, ha nem a csodás keralai térségben? A csatornákon és a keralai holtágakból kialakult tavakon keresztülutazva, a hajókiránduláson résztvevők úgy élvezhetik az életet, akár a helyiek. Kerala rendkívül egyedi ökoszisztémával és a folyókból és az Arab tengerből összekeveredő, friss vízzel büszkélkedhet. A látogatók számos hajótípus közül választhatnak a térség felfedezéséhez, beülhetnek például a híres „kettuvallam-ok” egyikébe, amit egy helyi evezős vezet, vagy egy motoros, nádtetős hajóba.

7Hajókirándulás a Volgán

Európa legnagyobb folyóját, a Volgát gyakran Oroszország nemzeti folyójaként tartják számon. Az útvonaltól függően, a folyón szervezett hajókirándulásokon résztvevők ellátogathatnak Szentpétervárhoz és Moszkvába, vagy épp az „Arany Gyűrű városaihoz.” A hajókirándulások remek lehetőséget biztosítanak mind a modern, mind a régi Oroszország megismerésére. Olyan hajókirándulásokon is helyet foglalhatunk, melyek során balett és cirkuszi előadásokon is részt vehetünk, vagy épp ellátogathatunk Oroszország fenséges palotáihoz.

6Rajna hajókirándulás

Nem meglepő, hogy egy kirándulás a Rajna folyón Európa egyik legnépszerűbb hajókirándulása. A Rajna lassan csordogál keresztül olyan országokon, melyek igen népszerű úti céloknak számítanak, mint például Svájc, Franciaország, Németország és Hollandia. A németországi Koblenz és Bingen közötti részt tartják sokan a Rajna legszebb részének. A turisták, az itt szervezett hajókirándulások során Európa néhány legszebb tájában, fenséges helyekben, középkori kastélyokban és sűrű szőlőskertekben gyönyörködhetnek, valamint mesebeli, festői városok mentén hajózhatnak. A Rajna folyó hajókirándulásai tarthatnak mindössze egy fél napig, de a több országon is áthaladó útvonalak 11 vagy akár több naposak is lehetnek.

5Hajózás a Mekong folyón

A Mekong Kínán, Burmán, Laoszon, Vietnámon, Kambodzsán és Thaiföldön folyik keresztül. A festői Mekongon csordogálva, a turisták a modern városok és múltbéli úszó városok érdekes keveredéseit csodálhatják meg. Az útvonaltól függően olyan lenyűgöző helyekhez látogathatnak el a résztvevők, mint az ókori Angkor Watt templomegyüttes Kambodzsában vagy épp a dél-vietnámi úszó falvak és színes piacok. Egy hajókirándulás a Mekongon a legjobb módja, hogy felfedezzük és megtapasztaljuk az igazi Ázsiát.

4Hajókirándulás a Dunán

Részt venni egy dunai hajókiránduláson sokak számára a valóra vált álmot jelenti. Európa második leghosszabb folyója, a Duna kilenc különböző országon folyik keresztül: Ausztria, Bulgária, Horvátország, Németország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szerbia és Ukrajna. Az útvonaltól függően, mely lehet csupán egy napos vagy akár több hetes is, a fenséges Dunán hajózva a turisták kastélyok és lenyűgöző erődök mentén, valamint Európa néhány legszebb városán keresztül haladhatnak. Több olyan hajókirándulást is szerveznek, mely három európai fővároson, Budapesten, Bécsen és Pozsonyon is keresztülvezet.

3Jangce hajókirándulás

A Jangce Ázsia leghosszabb, és a világ harmadik leghosszabb folyója. Az itt szervezett hajókirándulások során, a turisták végighaladhatnak Kína néhány legérdekesebb és leghíresebb helye mentén, beleértve a lenyűgöző Három-szurdokon (Qutang, Wu és Xiling). A folyami hajózás alkalmával a résztvevők áthaladnak a hatalmas ország néhány legelképesztőbb tájvidékén, sőt bizonyos esetekben akár egy kis parti kalandozásra is van lehetőség, ahol számos érdekes helyet, például ókori templomokat és régi, szellemvárosokat csodálhatnak meg. A Jangce folyó számos veszélyeztetett fajnak is otthont ad, mint a kínai aligátornak és a folyami delfinnek. A Jangce hajókirándulások általában 4-13 napig tartanak.

2Hajózás a hírhedt Amazonason
flickr/keith_rock

A vad Amazonas sok felfedezők elragadott már, akik a folyópart mentén végighúzódó, sűrű őserdők titkait kívánták feltárni. A múltban, csupán a leginkább kalandvágyó emberek mertek az Amazonas vidékére lépni, de szerencsére ez az igen titokzatos világ ma már sokkal könnyebben megközelíthető. Számos hajókirándulást szerveznek az Amazonason. A szerényebb hajóktól kezdve egészen a nagy, luxus hajókig bármi közül választhatnak az idelátogatók. Néhány hajón hatalmas ablakú kabinok vannak, így az utazók a kényelmes, légkondicionált szobáikból csodálhatják a tájat. Ugyan az Amazonas nyolc dél-amerikai országon is keresztülfolyik, a nagyobb hajókkal történő kirándulásokat Manaus és Belém, brazíliai kikötők közé korlátozták. A kisebb hajók azonban tovább haladhatnak a perui Iquitos városába, s közben a perui Amazon néhány fejletlenebb régiójában is megállhatnak.

1Nílusi hajókirándulás

Mivel Egyiptom lényegében a Nílus partján alakult ki, nem meglepő, hogy egy izgalmas hajókirándulás a legjobb módja, hogy felfedezzük Egyiptomot teljes fényében, az összes nagyszerű ókori helyet, a piramisokat és a Szfinxet. A becslések szerint, több mint 400 kirándulásokra alkalmas hajó közlekedik a folyón, így a turisták rengeteg hajó közül választhatnak. Néhány hajón még medence, napozófelület és wellness is van. Az ételek és a túrák általában benne vannak az árban. Egy átlagos hajókirándulás a Níluson 3-7 napig tart, és jellemzően Luxor és Aswan között halad végig.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szuper. Köszönöm szépen Szàllàs utazó a csodàs virtuàlis kalandokat amikre a valósàgban màr semmi esélyem nincs ebben az életben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version