Kezdőlap Ázsia Top 30 látnivaló Kínában

Top 30 látnivaló Kínában

Kínába utazva, a legtöbb ember meg akarja csodálni a méltán híres Kínai Nagy Falat, Peking Tiltott Városát és a Hszianban található Agyaghadsereget, illetve Sanghaj Bund nevű történelmi városrészét. Esetleg ellátogatnának Kanton városába, vagy részt vennének egy hajókiránduláson a Jangce-folyón. Pedig igazság szerint, sokkal több lenyűgöző látnivaló várja a turistákat Kínában, mint ez a néhány világhírű hely.
Kína számtalan, csodás turista látnivalóval büszkélkedhet, az ókori városoktól kezdve, az erdőkön és templomokon át a rizsföldekig, melyek úgy néznek ki, mintha művészek tervezték volna, a szent hegyektől a lenyűgöző vízesésekig. Nem csupán a hátizsákos kirándulók vágynak arra, hogy felfedezzék Kínát a kitaposott utakon kívül is. Bárki belevághat az izgalmas felfedezésbe, aki rendelkezik egy jó szólás- és kifejezésgyűjteménnyel, rengeteg türelemmel és remek humorérzékkel.

30Hszian városfala

Több száz évvel ezelőtt, a kínaiak masszív kőfalakat építettek a városok köré, hogy védelmet nyújtson a támadók ellen. Hszian városával sem volt ez másképp. A város fala a mai napig áll, sőt Kína egyik legjobb állapotban megőrzött ilyen városfalának tartják. A 12 méter magas fal az alján körülbelül 15 méter széles, s felfelé vékonyodik, a tetején ugyanis már csak 12 méter széles. Ha Kína ókori fővárosába látogatunk, abszolút kihagyhatatlan program egy séta a városfal tetején.

29A Három Pagoda

Dali ókori városától északnyugatra körülbelül másfél kilométerre található a Három Pagoda, ami ugyan számtalan emberek által okozott és természeti katasztrófát elszenvedett, mégis Kína egyik legjobb állapotban megőrzött buddhista épülete maradt. A középső pagodát Quan Fengyou király építtette 824 és 840 között, s a maga 69,6 méterével ez Kína egyik legmagasabb pagodája. A másik két pagodát körülbelül egy évszázaddal később építették meg.

28Zhangjiajie Nemzeti Erdő Park
wikipedia/chensiyuan

Az 1982-ben alapított Zhangjiajie Nemzeti Erdő Park Kína első nemzeti erdő parkja. A tiszta patakjaival, furcsa kinézetű csúcsaival, lenyűgöző vadvilágával és bőséges, szubtrópusi vegetációjával a park egész évben mágnesként vonzza a látogatókat. A kulcslátványosságai közé tartozik például a Golden Whip Stream, ahol a látogatók megcsodálhatják a halakat, ahogy a kristálytiszta vízben úszkálnak.

27Shilin, a Kőerdő
flickr/terralance

A Kőerdő vagy, ahogy kínaiul mondják Shilin, karsztformációk összessége Kína délnyugati részén. A körülbelül 270 millió évesnek gondolt kövek hasonlóak a barlangokban található álló cseppkövekhez. A terület egykor az óceánfenéken feküdt, s a víz áramlása alakította ki a fenséges csúcsokat. A kőerdő évente több mint 2 millió látogatót vonz.

26Lijiang óvárosa

Lijiang Óvárosa Yunnan tartomány legfőbb turista mágnese. Azokat a turistákat vonzza leginkább, akik belekóstolnának egy kisebbségi térség életébe. Kublai Khan volt az első császár, aki ebben a 800 éves városban élt. Az itt lakók többsége a Naxi kisebbségi kultúrához tartozik. Csaknem 350 híd ível át a városon keresztül csordogáló kanálisokon. Az Óvárosban megismerhetjük a csodás, színes Naxi építészetet, s a várost, ahol a lakosok tipikus Naxi népviseleteket hordanak.

25Wudang-hegység
flickr/drnan tu

Azok a látogatók, akik látták a Tigris és Sárkány című filmet, már tudják, milyen lenyűgöző a Hubei tartomány északnyugati részén magasodó Wudang-hegység. Amellett, hogy milyen festői, a Wudang-hegység Kína legszentebb taoista hegysége, így nem meglepő, hogy hihetetlen templomkomplexumok várják az idelátogatókat. A palotaszerű Nanyan templomot tartják a leglátványosabbnak a 36 templom közül, mivel a mögötte található sziklából építették.

24Zhouzhuang

Zhouzhuang Kína egyik leghíresebb vízi városa. A „Kelet Velencéjeként” is gyakran emlegetett városon keresztül-kasul csordogálnak a folyók és patakok az ókori házat körül. A Suzhou városától kevesebb, mint 32 kilométerre található Zhouzhuang a Shide és Yongan nevű, iker hídjairól híres, melyek a város szimbólumai. Hajóval ismerhetjük meg a legjobban a várost.

23Taj-hegy

A Shandong tartományban magasodó Taj-hegy Kína öt szent hegyének az egyike. Az új császárok egyik első dolga az volt, hogy felmásszanak a Taj-hegyre, állítólag 72 császár hódította meg a csúcsot, akik hatalmas templomokat és más kulturális ereklyéket hagytak maguk után. A császári hajlamú látogatók biztosan fel akarnak majd mászni a 6000 lépcsőből álló, keleti útvonalon, mint, ahogyan azt egykor a császárok is tették.

22Ugró Tigris Szurdok (Tiger Leaping Gorge)

A Tiger Leaping Gorge, vagyis az Ugró Tigris Szurdok Kína délnyugati részén, a Jangce-folyón található. A körülbelül 15 kilométer hosszú, zuhatagok sorain keresztül haladó kanyont mindkét oldalról 3000 méter magas hegyek veszik körül. Állítólag ez a világ legmélyebb kanyonja, de ez leginkább azon múlik, hogy mi szerint is döntünk konkrétan. A szurdokon keresztül vezető, hihetetlen látványt nyújtó túraútvonal Kína egyik legkönnyebben megközelíthető és legcsodásabb túraútvonala. Ennek ellenére, semmiképp sem szabad könnyen venni, még azoknak sem, akik igazán jó formában vannak, hiszen ez egy igazán kemény testedzésnek számít, ami megviselheti a térdeket. Az út mentén vendégházak várják a hegymászókat, így nincs szükség sátorra.

21Szucsou kertjei és csatornái

Szucsou egy festői város a Nagy-csatorna mentén, Sanghajtól körülbelül 65 kilométerre. Szucsou híres a selyméről, a városon keresztülfutó csatornáiról és a halas tavakkal és sziklakertekkel díszített klasszikus kertjeiről. Szucsou városa körülbelül 80 klasszikus kerttel büszkélkedhet, melyek közül a Szerény hivatalnok kertje a leghíresebb. A legjobb, ha felpattanunk egy csatornahajóra, és felfedezzünk Szucsou különleges előkelőségét.

20Mokao-barlangok, vagy más néven az Ezer buddha-barlangok
wikipedia/Bairuilong

Az Ókori selyemúton utazók semmiképp se hagyják ki a mai Tunhuang városában található Mokao-barlangokat, amik a korai buddhista barlangművészetet mutatják be. A Jünkang-barlangokkal ellentétben, ahol a Buddhák a hegyoldalba vésték műveiket, a Mokao-barlangokra leginkább a barlang falaira festett művek a jellemzőek. Néhány ilyen festmény eredete egészen a 4. századik nyúlik vissza. Egykor több mint 1000 barlangtemplom állt ezen a területen.

19Longji teraszok
wikipedia/severin.stalder

A Longji vagy más néven a Sárkány Gerince teraszos rizsföldek több mint 500 évvel ezelőtt épültek, a Ming-dinasztia idején. A teraszos mezők Longsheng-ben találhatóak, Guilin városától körülbelül két órás autóútra. A termesztési időszakban, messziről nézve, a teraszok úgy néznek ki, mintha zöld, szövött szövet terülne el a hegyoldalon a folyóparttól a hegycsúcsig. A látogatók barangolhatnak a hantolatlan rizsföldek és a falvak között, ahol megismerhetik a keményen dolgozó helyieket, lovaikat, disznóikat és csirkéiket.

18Nyári Palota

Peking északnyugati részén található Nyári Palota egykor a kínai császári családok játszótereként szolgált, akik egy kicsit el akartak bújni Peking nyári forróságától. Az 1750-ben épített palotát száz évvel később leromboltál, amikor a franciák és a britek megszállták Peking városát. A felújítása sem ment vita nélkül, ugyanis Ce-hszi császárné elsikkasztotta a haditengerészet pénzét, amit eredetileg a Márványhajó megépítésére szántak, ami valójában nem is márványból, hanem márványhatású festékkel lefestett fából készült.

17Hajókirándulás a Jangce-folyón

A Jangce-folyó Kína néhány legérdekesebb és leghíresebb helye mentén halad el, beleértve a Három Szurdokot is. A látogatók, akik részt vesznek egy hajókiránduláson a Jangce-folyón megcsodálhatják a hatalmas ország néhány legkáprázatosabb tájvidékét, sőt egy-egy út során, akár partra is szállhatnak, s ott is megismerhetnek néhány rendkívül érdekes látnivalót. Ezen kívül, a Jangce-folyóban él Kína számos veszélyeztetett állatfaja is, mint például a kínai aligátor és a kínai folyami delfin félék.

16Huyan Khong Tu, a kínai Függőkolostor

Kína egyik leghihetetlenebb látványossága, a Függőkolostor egy sziklában helyezkedik el bizonytalanul körülbelül 75 méterrel a föld felett. A komplexum 40 szobáját légi folyosók és járdás kötik össze. A rendkívüli kolostor épp úgy néz ki, mintha csak hozzá lenne ragasztva a puszta szakadék oldalához. Az eredeti kolostort az 5. században építették, de hosszú történelme alatt többször felújították és kibővítették.

15Nádfuvola barlang

A dél-kínai Guilin északnyugati részén található, úgy nevezett Nádfuvola barlangot a Természet Művészi Palotájaként ismerik. Egy legenda szerint, a Nádfuvola barlang onnan kapta a nevét, hogy az emberek úgy vélték, a barlang szájában lévő nádból fuvolát lehet készíteni. A mészkő barlang a függő- és álló cseppkövek, a kőoszlopok, a kőfüggönyök, a csodás színekben pompázó madarak, növények és más állatok igazi mesebeli világa.

14Jünkang-barlangok
flickr/Cresny

A Datong városában található Jünkang-barlangok a korai buddhista barlangművészet egyik legnagyszerűbb példája. A szerzetesek több mint 51.000 szobrot faragtak ki a sziklákból, melyek közül vannak néhány centiméteresek, de némelyikük eléri a több méteres magasságot is. A 252 barlangban az 5-6. században folytak a faragási munkálatok. A legjobb, ha a holtszezonban látogatunk el a barlangokhoz, amikor kevésbé zsúfolt.

13Nyugati-tó

A Zhejiang tartományban található Hangcsou egyik legnagyobb vonzereje a kelet-kínai város szimbóluma a Nyugati-tó. A friss vizű tavat erdősített, mesterséges szigetek tarkítják, melyeken templomok és pagodák állnak. A Kína egyik legszebb tavának tartott Nyugati-tó több kisebb tóra van osztva. Egykor a császárok jártak ide, hogy egy kicsit kiszabaduljanak a mindennapjaikból.

12Jiuzhaigou
flickr/B_cool

A Kína délnyugati részén található, hivatalos nevét Jiuzhai-völgy egy természetvédelmi terület. A nemzeti parkot sokan valóságos tündérvilágnak tartják a rengeteg vízesésével, hófödte karszt hegységeivel, és a 108 kék, türkiz és zöld színben pompázó tavával, melyek olyan tiszták, hogy lelátni egészen a tófenékig. Ami pedig még érdekesebbé teszi a parkot, hogy ez az óriáspandák természetes élőhelye is, bár a park mérete és a rengeteg turista miatt elég kevés az esély rá, hogy megcsodálhatjuk őket.

11Lungmen-barlangok

A Lungmen-barlangok a Xiangshan és a Longmenshan nevű hegyek mészkőszikláit tarkítják. A barlangok építését Kr.u. 493-ban kezdték el. Ma, a több mint 2100 falmélyedésben 100.000 buddhista szobor és körülbelül 40 pagoda áll, a sziklafalakra pedig több mint 3600 feliratot véstek. A barlangok leghíresebb műve, a 17 méter magas Vairócsana buddha szobra a Fengszian-templom közepén áll.

10Putung felhőkarcolói

Putung Sanghaj egyik kerülete a Huangpu-folyó keleti partján. A városrész Kína pénzügyi és kereskedelmi központjává nőtte ki magát. Putung területén nem több mint 20 évvel ezelőtt csupán farmok voltak, ma pedig már csillogó felhőkarcolók nyúlnak az égig. A leghíresebbek közülük a szimbolikus Oriental Pearl torony, a Sanghaji Világgazdasági Központ, a Jin Mao torony és a Sanghaji torony, melyet 2014-ben fejeztek be.

9Hani rizsteraszok
wikipedia/Jialiang Gao

A több mint 1000 éve kialakított Hani rizsteraszok a Yuangyangban található, Ailao-hegyek déli lejtőin fekszenek. A Hani emberek által kézzel kivájt rizsteraszok a kopár hegyoldalakat buja, szubtrópusi paradicsommá változtatták. A hegytető erdeiben összegyűjtött vizet csatornákon keresztül engedik le a teraszokhoz öntözés céljából. A rizsteraszokat decembertől márciusig árasztják el, ez pedig hihetetlen látványt nyújt az idelátogatók számára.

8Leshani óriás Buddha

Az Emei-hegy ad otthont Kína első buddhista templomának, melyet az 1. évszázadban építettek. Az Emei-hegy Buddhái közül a legnevezetesebb a Leshani óriás Buddha, amit a 8. században vájtak ki a hegyoldalból. A körülbelül 71 méter magas szobor mindkét, pihenő kezén három méter hosszú ujjak vannak. Az építkezés során, a kő maradványokat az alatta tomboló folyóba dobták, így az sokkal biztonságosabbá, hajózhatóbbá vált.

7Huang-San, vagyis a Huang-hegy

Kína egyik fő turista látnivalója, a Huang-hegy egy kelet-kínai hegyvonulat. Nevének jelentése a „Sárga hegy”. A terület híres a hihetetlen tájáról, a csodás naplementéről, és a furcsa alakú gránit csúcsairól, fentről pedig elképesztő látványt nyújt, ahogy a felhők alattunk lebegnek. A gyakori ködtakaró miatt a csúcsok olyanok, mintha a felhőkön lebegnének. A csúcsoknak igazán különös, fantáziadús neveket adtak, mint például a Lótusz-csúcs, Égi Város-csúcs és a Fényes-csúcs. Az ókorban majdnem 60.000 kő lépcsőfokot faragtak ki a hegyvonulat oldalában. Ma a turisták már felvonókkal is feljuthatnak a csúcsokra.

6Hajókirándulás a Li-folyón
flickr/s.laqua

A Guilin-ból induló hajókirándulás végcélja Yangshuo városa. Ez a hajókázás az északkeleti Guangaxi tartományi kirándulások fénypontja. A Li-folyó menti, lélegzetelállító tájával és a betondzsungeltől távoli hangulatával nem meglepő, hogy ez a hajókirándulás az egyik legjobb program egész Kínában. A tájat köd borította karszt hegységek tarkítják, a folyón pedig hagyományos halászhajók hullámoznak. A legjobb módja, hogy kiélvezzük a táj minden szépségét, ha részt veszünk egy kellemes hajókiránduláson. A sík terepnek köszönhetően visszafele sok turista választja a kerékpározást.

5Agyaghadsereg

Az agyagkatonákból és lovakból álló hadsereg három nagy egységre tagolódik. A világ egyik leghíresebb régészeti lelete nem csak Hszian legnépszerűbb turista látnivalója, de az egyike Kína top látványosságainak is. A 8000 életszerű agyagkatona és 130 harci szekér csendben őrzik Kína első császárának, Csin Shi Huang-ti-nak sírhelyét már több mint két évezrede. Bár a fegyvereket ellopták, a színük pedig jelentősen kifakult, a tény, hogy léteznek, és hogy nincs két ugyanolyan katona bizonyítja, hogy mennyit dolgoztak vele és milyen kézügyességgel bírtak az akkori művészek.

4Viktória-kikötő

A Viktória-kikötő a világ egyik legmélyebb konténer-kikötője. Az öböl egyik oldala felé nézve hihetetlen kilátás nyílik Hong Kong felhőkarcolóira, míg a másik oldalon Tsim Sha Tsui partvonalát csodálhatjuk meg. Ezen kívül, ez a világ egyik legzsúfoltabb kikötője is, nem csoda, hiszen kompok, kínai vitorlás hajók és motorcsónakok százai indulnak innen és érkeznek ide. Minden este, a Viktória-kikötő két oldalán található felhőkarcolókat egy szinkronizált show keretein belül világítják ki, ezt pedig sokan a világ egyik legnagyobb állandó fény- és hangfesztiváljaként ismerik. Az egyik legjobb módja, hogy megismerjük az egész kikötőt, ha felpattanunk a Star Ferry nevű kompra.

3A Tiltott Város

A 15. század elején épített Tiltott Város a Ming és Quing dinasztiák császárainak otthonaként szolgált, egészen addig, amíg Pu Ji, Kína utolsó császára le nem mondott. A világ legnagyobb, fallal körülvett palotakomplexumát egy 52 méter széles árok védi. 980 épületében állítólag 9999 szoba található, bár a szobák valódi száma körülbelül ezerrel kevesebb. A mindennapos tömeg bizonyítja, hogy ez Peking legnépszerűbb turista látványossága.

2Potala palota

A 7. századtól a dalai láma téli rezidenciájaként szolgáló Potala palota a tibeti buddhizmust szimbolizálja és Tibet hagyományos közigazgatásának a központja. A több mint 1000 szobájával, a Potala palotában volt a dalai lámák lakhelye, haláluk után pedig itt helyezték el díszes, arany sírjaikat. A 14. századig szolgált a dalai lámák rezidenciájaként, ám az 1959-es kínai invázió után, a Dalai Láma Indiába menekült. A palota rengeteg ritka, kulturális ereklyének ad otthont, mint például az arany, kézzel írt, buddhista szent könyveknek és a kínai császárok által adományozott ajándékoknak. A 14 emeletes palotába látogatva hihetetlenül sok lépcsőn kell fel-le járkálni, így jobb ha felkészülünk egy igazán fárasztó kirándulásra.

1Kínai nagy fal
wikipedia/Severin.stalder

A kínai nagy fal azon kívül, hogy a világ leghosszabb szabadtéri múzeuma, az emberiség egyik legnagyobb mérnöki bravúrja is. A fal építését a Kr.e. 5. században kezdték, s ezután, a 16. századig többször újraépítették és tovább építették, hogy megvédjék a Kínai Birodalom északi határait a nomád csapatok támadásaitól. A legtöbb ember valahol a Peking térségben látogat el a falhoz, mert egy részről itt sokkal könnyebben megközelíthető, mint máshol, más részről pedig lenyűgöző látványt nyújt, ahogy a nagy fal a hegycsúcsokon át kacskaringózik. Nem meglepő, hogy ez Kína első számú látnivalója.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version