Az akvadukt elnevezés a latin aqua (víz) és a ducere (vezeték) szóból ered. Az akvadukt szó tehát nagyon pontosan írja le azt az építményt, ami, mint egy csatorna, a vizet szállítja egy távolabbi helyről a másikra.
A legelső vízvezetéket az ősi civilizációk építették, a babiloniak, az asszírok és az egyiptomiak. Ezek a primtív vízvezetékek egyszerűen úgy épültek, hogy a csatornákat megnyitották a város felé. A leghíresebb vízvezeték építő mérnökök az ókori civilizációk idején a rómaiak között voltak. Több mint 500 év alatt a rómaiak 11 ókori vízvezetéket építettek a fővárosuk vízellátásának biztosításához és jóval többet szerte a birodalomban.
Becenevén az Inkák Fürdője, Tambomachey egy régészeti terület Peruban, Cusco közelében. Számos ősi vízvezeték, csatorna és vízesés van itt, melyek a közeli termálforrásokból erednek és átfolynak a teraszos sziklákon. Úgy tűnik a víz és a mosdás fontos része volt az inkák életének, a Szent Völgyben több fürdő és vízvezeték is van. Tambomachay fürdő úgy tűnik, fontos volt az inkák számára, nagyjából egy termálfürdőnek felelhetett meg.
500 éven keresztül (i.e. 312-től i.sz. 226-ig) 11 római vízvezeték épült, hogy biztosítsa Róma vízellátását 92 km-ről. A vízvezeték rendszer teljes hossza 415 km, bár csak 48 km épült kő boltívekkel, a többi földalatti alagút. Az Akvadukt Park 7 ókori vízvezeték maradványát mutatja be: Marcio, Anio, Novus, Tepula, Claudio, Iulia és Felice vízvezetékeket. Ezek közt az Aqua Claudio a leglátványosabb. 52-ben épült és magassága eléri a 28 m-t.
A Caesarea fontos kikötőváros volt Nagy Heródes király uralkodásának idején, i.e. 23-13-ig. Az akvadukt a várostól 10 km-re lévő forrásokból hozta ide a vizet. Heródes az első vízvezetéket akkor építette, mikor a várost alapította. A rómaiak kibővítették ezt a vízvezetéket a 2. században, ezzel megduplázták kapacitását. Az akvadukt még 1200 éven keresztül szállította a vizet. Az idők során számtalanszor javítottak rajta.
A Nazca vízvezetéket a 3-6. században építették a nazcák, hogy életben maradjanak a száraz, sivatagos éghajlaton. A vizet víztározókba gyűjtötték, majd mesterséges földalatti csatornákon keresztül továbítták oda, ahol szükség volt rá. Koncentrikus körök vezetnek le ezekhez a földalatti csatornákhoz, melyek közvetlen hozzáférést biztosítottak a vízhez és a csatornákhoz, ha karbantartásra volt szükség. A völgy lakói még ma is használják ezeket a csatornákat, kutakat és árkokat, együttes nevük puquios. Az egyik legjobb állapotban megmaradt puquios Cantalloc-ban található.
Hampi volt a Vijayanagar birodalom fővárosa a 14. században, a mai India területén. Hampi körül ősi vízvezetékek és csatornák romjai találhatók, melyeken keresztül a Tungabhadra-folyótól szállították a vizet a fürdőkbe és a tartályokba. A templomok vízellátását általában földalatti vízvezetékekkel biztosították. Az egyik legfőbb ága a vízvezetéknek, mely a Lépcsős Tartályt látta el, egy 7 m mély víztározó. Valójában ennek a tartálynak a felfedezése véletlen volt, mert a vízvezetéknek ez az ága úgy tűnik, nem vezet sehova. A régészek a végénél ástak, mikor rábbukkantak.
A Csodák Akvaduktja (Acueducto de los Milagros) egyike a három római vízvezetéknek Méridaban, a mai Spanyolország területén. Eredetileg egy mesterséges tóból szállította a vizet a városba, megtámogatva a Méridatól kb. 5 km-re észak-nyugatra található Aberregas-folyó vizével. Az akvadukt feltehetően az 1. században épült. A későbbi századokban Mérida lakói nevezték el a Csodák Akvaduktjának, akkora tiszteletet ébresztett bennük.
A Les Ferreres vízvezeték (másnéven Pont del Diable, vagyis az Ördög hídja) azért épült, hogy vizet szállítson a 15 km-re található Francoliból, Tarragona városától délre, a mai Spanyolország területén. Valószínűleg Augustus, az első római császár idején épült. A római vízvezeték maximális magassága 27 m, hossza 249 m. 25 felső és 11 alsó boltív alkotja.
A Valens vízvezeték 368-ban készült el, Valens római császár uralkodásának idején, akiről elnevezték. A konstantinápolyi (mai Isztambul, Törökország) ősi vízvezetékek és csatornák rendszerének csupán egyik végpontja volt ez. A vízrendszer több mint 250 km hosszú, az ókor leghosszabb vízvezeték rendszere. A Valens vízvezetéket több oszmán szultán is helyreállította és még a középkori Konstantinápolynak is a legfontosabb vízvezeték rendszere volt. Megmaradt részeinek hossza 921 m, kb. 50 m-rel kisebb, mint az eredeti hossz. Az Atatürk körút az akvadukt boltívei alatt halad el.
Segovia vízvezetéke kb. 50-ben épült és egyike a legjobb állapotban fennmaradt római kori emlékeknek Spanyolországban Az ókori vízvezeték 16 km-ről, a Frío-folyótól szállítja a vizet Segoviaba, 24.000 masszív gránitkőből építették malter használata nélkül. A föld feletti része 728 m hosszú és 165 boltívből áll, melyek több mint 9 m magasak. Ez Segovie legfontosabb szimbóluma és még a 20. században is vizet biztosított a városnak.
A Pont du Gard (szó szerint Gard hídja) és akvadukt Dél-Franciaországban, melyet a Római Birodalom idején építettek. Eredetileg egy 50 km hosszú csatorna része volt, mely friss vízzel látta el Nimes római városát. A vízvezetéket malter használata nélkül építették. Köveit – némelyik 6 tonna súlyú – olyan pontossággal faragták, hogy tökéletesen illeszkedjenek egymáshoz, ezzel feleslegessé téve a maltert. A középkortól a 18. századig az akvaduktot hídnak használták, hogy megkönnyítsék az átkelést a folyón. Ma a Pont du Gard egyike Franciaország legfontosabb látnivalóinak, melyet 2001-ben 1,4 millió látogató keresett fel.
