Kezdőlap Világ A világ 10 legrégebbi temploma

A világ 10 legrégebbi temploma

A világ 10 legrégebbi temploma

A templomot úgy lehetne definiálni, mint egy vallási és spirituális célokat szolgáló építményt. Templomokat minden korban építettek és évről évre újabbakat nyitnak meg. Az Akshardham templom Új-Delhiben 2008-ban épült és a Chiang Rai-ban álló Fehér templom, mely még mindig építés alatt áll, csak a legutóbbi két példa erre. Az ezen a listán szereplő ősi templomokat évezredekkel ezelőtt építették olyan emberek, akiknek vallása és hitrendszere ma már nem létezik. Ezek az épületek a legrégebbi ember alkotta épületek között vannak. Emléket állítanak az isteneknek és istenségeknek, melyeket már rég letűnt civilizációk és kultúrák tiszteltek.

10Knósszoszi palota

5 km-re délre Heraklion városától áll a Knósszoszi palota, mely a legfontosabb és legismertebb minószi palota komplexum Kréta szigetén. A hatalmas palota i.e. 1700-1400 között épült, a rombolások után újraépítették, míg az egész a tűz martaléka lett. A palotában különböző életterek találhatók, mint fogadó termek, műhelyek, szentélyek és tárolóhelyek. A palota fő funkciója még mindig vita tárgyát képezi. Lehetett elsősorban adminisztrációs központ vagy vallási központ, esetleg mindkettő. Knósszoszt gyakran kötik össze az athéni hős, Thészeusz alakjával, aki legyőzte a Minótauruszt.

9Göbekli Tepe

A Göbekli Tepe sokak szerint az első vagy a legrégebbi templom, egy szentély, mely egy dombtetőn áll Törökország dél-nyugati részén. A házak vagy templomok kör alakú megalitikus épületek, a falakat megmunkálatlan száraz kőből készítették, bennük számos T-alakú mészkő oszloppal, melyeknek magassága a 3 métert is eléri. Az építményt vadászó-gyűjtögető életmódot folytató emberek emelték az i.e. 10. évezredben (!), ezzel messze ez a legrégebbi emberalkotta műhely, amit valaha felfedeztek. Göbekli Tepe nemcsak a kerámiaművességet, az írást vagy a kerék feltalálását előzi meg, de előbb épült, minthogy háziasították volna az állatokat vagy elkezdték volna a mezőgazdasági művelést.

8Amada templom
flickr/Rivertay

Amasa templom a legrégebbi templom Núbiában és az első, melyet az egyiptomi III. Thotmesz fáraó építtetett az i.e. 15. században. A templom Ámon és Ré isteneknek szentelték. A későbbi fáraók átalakításokat végeztek és újabb díszítésekkel látták el a templomot. Amenhotep, aki felvette az Ehnaton nevet lerombolta az egész templomot, míg I. Seti újjáépíttette. Bár a templom viszonylag kicsi és külseje omladozik, belül élénk színű domborművek láthatók.

7Ggantija templomok
flickr/boris_gass

Magasan egy dombon, Gozo-szigeten áll a kőkori Ggantija templom komplexum. I.e. 3600-3000 között építették, ez a megalitikus építmények legkorábbi sorozata Máltán, kb. 1000 évvel korábbi, mint az egyiptomi piramisok és mint az angliai Stonehenge. Ez a megalitikus műemlék két egymás melletti templomból áll és egy fal zárja körbe. Számos szobrocska jelzi, hogy valószínűleg termékenységi kultuszok színhelyei voltak. A máltai templomok Európa legrégebbi templomai.

6Hagar Qim és Mnajdra

A Hagar Qim megalitikus komplexum egy szikla tetején áll Málta szigetének déli csücskén. A Mnajdra templom kb. 600 m-rel távolabb találhatók lefelé a sziklán. Hagar Qim egy főtemplomot és három megalitikus építményt foglal magában. Hagar Qim legnagyobb megalitja 7 m magas és kb. 20 tonna súlyú. Mnajdra három egybeépített, de egymáshoz nem kapcsolódó templomot foglal magában. A legrégebbi templomot i.e. 3600-3200 között építették. Számos leletet találtak a templomokban, amiből arra következtetnek, hogy a templomokat vallási célokra használták. Sírhelynek nem használták őket, mivel nem találtak emberi maradványokat.

5I. Széthi temploma
flickr/Argenberg

I. Széthi temploma a fáraó halotti temploma a Nílus nyugati partján, Abydoszban. Az ősi templomot I. Széthi uralkodásának végén építették és valószínűleg fia, Nagy Ramszesz fejezte be az ő halála után, i.e. 1279-ben. A templomot nemcsak Széthinek, de számos istenségnek is szentelték. A templom belső alkotásai egész Egyiptomban a legszebbek közé tartoznak. A templom tartalmazza az abüdoszi királylistát is. Ez számos egyiptomi fáraó kronológikus listája Ménésztől, az egyiptomi királytól kezdve, aki az első dinasztiát alapította, egészen I. Ramszeszig, I. Széthi apjáig.

4Hypogeum
photo/© MaltaVista.net

A máltai Hypogeum az egyetlen őskori földalatt templom a világon. Termekből, kamrákból és folyosókból áll, melyeket a sziklákból faragtak ki. Eredetileg szentély, majd a település melletti temető lehetett. A komplexum háromszintes – felső szintjét i.e. 3600-3300, középső szintjét i.e. 3300-300, az alsót pedig i.e. 3150-2500 között építették. Az alsó szint legmélyebbi szobája 10,6 m-rel van a földszint alatt. Csak korlátozott számban mehetnek be a turisták és 2-3 hetet is várni kell egy jegyre.

3Hatsepszut temploma

Hatsepszut i.e. 1479-től haláláig, 1458-ig irányította Egyiptomot, halotti temploma egy szikla alatt található Deir el Bahariban, a Nílus nyugati partján. Az oszlopos építményt Senemut, Hatsepszut királyi építésze tervezte és kivitelezte, tisztelegve Ámon isten és a fáraónő előtt annak halála után. A templom egy sziklára épült, ami meredeken emelkedik a három terasz fölé, elérve a 30 m-es magasságot. Ezeket a teraszokat hosszú rámpák kötötték össze, melyeket kertek vettek körbe.

2Luxori templom
flickr/TrevorLowe

A luxori templom a Nílus keleti partján áll, Théba ősi városában és i.e. 1400-ban alapították az Új Királyság idején. A templomot a három egyiptomi istennek, Ámonnak, Mutnak és Khonnak szentelték. Ez a templom volt Théba legfontosabb fesztiváljának az Opet fesztiválnak a központja. Az évente megrendezett fesztivál során a három isten szobrát Karnakból Luxor templomába kísérték végig a szfinxek útján, ami összekötötte a két templomot. A 18 napos fesztivál a 18. dinasztia idején 27 naposra nyúlt egészen III. Ramszesz uralkodásáig, a 20. dinasztiáig. Luxos már nem vallásos hely, hanem egy nagyon népszerű turista látnivaló.

1Stonehenge
flickr/qalinx

Egyike a világ leghíresebb helyeinek Stonehenge, a kör alakban elhelyezett, álló kőtömbök sorozata dél-nyugat Angliában. Stonhenge egy olyan kultúra alkotása, ami után nem maradtak fent írott források, így a kövek számos kétséget hagytak maguk után. Több bizonyíték arra utal, hogy az ikonikus kő emlékhely valamikor i.e. 2500 körül keletkezett, építésének utolsó fázisa i.e. 1600 körülre tehető. A gigantikus kövek származhatnak a 40 km-re északra lévő kőbányából, a Marlborough dombvidékről. Pontosan nem ismert, hogy Stonehenge milyen célokat szolgált, de sok tudós szerint vallási központ volt. Ma Anglia népszerű látnivalója, Anglia több városából indulnak szervezett kirándulások az emlékhelyhez.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version