A hinduizmus a világ egyik legrégebbi vallása, ami több mint 900 millió követővel büszkélkedhet világszerte. A legtöbb hindu Indiában él, de nagy számban vannak jelen Nepálban, Bangladesben és Indonéziában is.
A templomok építését Indiában körülbelül 2000 évvel ezelőtt kezdték. Az épületekből jól látható, hogy a hinduizmus a védai vallásból alakult ki. A hindu templomok kialakulásuk óta sokféle stílust eredményezett. A templomokat általában egy hindu istennek szentelték és jellemzően található bennük egy az istenséget ábrázoló „murti”, vagyis szentkép. Ugyan a hinduk számára nem kötelező rendszeresen ellátogatni egy hindu templomba, mégis ezek a szent helyek rendkívül fontos szerepet játszanak a hindu társadalomban és kultúrában.
Bali egyik leghíresebb és valószínűleg legtöbbet fényképezett hindu temploma, a Tanah Lot egy hatalmas sziklán helyezkedik el. A Tanah Lot templom évszázadokon át volt fontos része a Bali szigeti mitológiának. A Tanah Lot a hét tengeri templom egyike, melyek közül mindegyik látótávolságon belül található, így formálva egy láncot Bali délnyugati partja mentén.
Az „ezer templom” városaként is ismert Káncsipuram Dél-India egyik legrégebbi települése. Ahogy a neve is mutatja, híres a város az ókori hindu templomairól, valamint a selyemből készített hindu női tógáról. A város több olyan nagy templommal is büszkélkedhet, mint a Visnu tiszteletére állított Varadharaja Perumal Templom vagy az Ekambaranatha templom, ami Siva isten lakhelyeinek egyike.
A Tandzsávúr városában található Brihadeeswarar templomot I. Rádzsarádzsa Csola csola király építtette a 11. században. A világ első teljes egészében gránit temploma a dravida építészeti stílus egyik briliáns példája. A 66 méteres templomtornyának köszönhetően, a Brihadeeswarar a világ egyik legmagasabb temploma.
A Khajuraho nevű falu India egyik legnépszerűbb turista úti célja. A település számos hindu és jain temploma az erotikus szobrairól híres. A templomokat több mint 250 éven keresztül építették, 950 és 1150 között. Néhány templomot a jain panteonnak, míg többségüket olyan hindu isteneknek szenteltek, mint Brahma, Visnu és Siva.
Ugyan hivatalosan az Angkorvat komplexum részének számít, Bantejszrei 25 kilométerre helyezkedik eé a templomok fő csoportjától északkeletre, ez pedig épp elég messze van ahhoz, hogy a listában külön megemlítsük ezt a lenyűgöző templomot. A Kr.u. 967-ben befejezett hindu templomot főleg vörös homokkövekből építették, olyan anyagból, ami lehetővé tette, hogy a mai napig tisztán látható, bonyolult, falfaragványokkal díszítsék Bantejszreit. Angkor területén Bantejszrei az egyetlen olyan fő templom, amit nem egy király számára építettek, hanem Rajendravarman király jogtanácsosa, Yajnyavahara állíttatta.
A Ranganatha úrnak (Visnu isten nevének egy formája) szentelt Sri Ranganathaswamy India egyik fontos szent helye, ahova évente látogatók és zarándokok milliói látogatnak el. A 631.000 m2-es területével a szrírangami templomkomplexum a világ egyik legnagyobb vallásos komplexuma. A templom legrégebbi épülete a 10. századból származik.
Az indiai Hampi városában található Virupaksha templom egy apró szent helyként indult, ám a Vijayanagara család uralkodása idején egy hatalmas komplexummá nőtte ki magát. Állítólag, a templom a Kr.u. 7. században épült szent hely kezdete óta működik folyamatosan, ezzel pedig a Virupaksha az egyik legrégebb óta funkcionáló hindu templom Indiában. A templom egy 50 méter magas bejárati toronnyal is büszkélkedhet.
Prambanan Indonézia legnagyobb és legszebb hindu templomegyüttese. A Yogyakartától körülbelül 18 kilométerre keletre található komplexum népszerűségét kissé beárnyékolja a közeli, még lenyűgözőbb Borobudur. A két hely stílusban eléggé eltér egymástól. Míg a Prambanan magas és hegyes templomok együttese, addig a Borobudur egy hatalmas buddhista sztúpából áll.
A Prambanani templomegyüttest három fő templom képezi, melyeket Visnu, Brahma és Siva isteneknek szenteltek. A templomokat Kr.u. 850 körül építtette a Mataram királyság, a Jáva sziget középső részének uralkodói.
A Madurai nevű szent városban található Meenakshi Amman az egyik legfontosabb indiai hindu templom. A templomot Sivának és Párvati istennőnek szentelték. A komplexum 14 fenséges toronynak ad otthont, melyek között van két, a fő istenek tiszteletére állított, monumentális, arany torony is. Ezeket a tornyokat rendkívül gondosan faragták és festették.
Angkor egy hatalmas templomkomplexum Kambodzsában, ahol a 9. és 15. század között uralkodó Khmer Királyság fővárosainak fenséges maradványait is megcsodálhatják az idelátogatók. Ilyen bámulatos látnivaló például az Angkorvat templom is, a világ legnagyobb, egyedül álló, vallásos emlékműve, valamint az Angkorthom középpontjában álló, Bayon templom a hatalmas, úgy nevezett „arcos tornyaival.” Hosszú történelme során, Angkor számos vallási változáson ment keresztül, többször áttért a hinduizmusról a buddhizmusra.