A szélenergiát az emberek azóta hasznosítják, hogy felvonták az első vitorlákat. A következő lépés volt, hogy a szelet mechanikai szerkezetek működtetéséhez használták fel. Az 1. században Alexandriai Hérón görög mérnök feltalált egy széllel hajtott kereket egy orgona működtetéséhez. A legkorábbi szélmalmokat Perzsiában építették a 9. században és kukorica őrlésére, valamint vízpumpálásra használták őket.
Európa első szélmalmai a 12. században épültek. Bár lehetséges, hogy a keresztesek ihlették a kereszt alakú szélmalmokat a Közép-Keleten, az európai szélmalmok mégis teljesen eltérően néztek ki. A középkori Európa összes öreg szélmalma vízszintes tengellyel forgott. Két évszázaddal később a Rajna-folyó deltáját a híres holland szélmalmokkal csapolták le.

6Rodoszi szélmalmok
Rodoszi szélmalmokflickr/Reini68

A Mandraki kikötő egykor az ősi Rodosz hadi kikötője volt és otthona a híres Rodoszi Kolosszusnak, az ókori világ hét csodái közül az egyiknek. Ma Mandraki egy érintetlen hely, tengerparti kávézókkal és kilátással a kikötőre, ahol yachtok és halászcsónakok ringatóznak. A görög kikötő hosszú hullámtörőjén három középkori szélmalom áll, melyek egykor a kereskedelmi hajók által kirakott terményeket őrölték.

5Oland szélmalmok
Oland szélmalmokflickr/hagwall

Öland Svédország második legangyobb szigete és nagyon ritkán lakott, területének nagy részét mezőgazdasági földterületek és erdők teszik ki. Öland mintegy 400 fa szélmalma a sziget szimboluma lett. Elsősorban azért építették őket, hogy az egyéni gazdaságokat szolgálják. Ma már mindegyik védett műemlék.

4Zaanse Schans

Zaanse Schans egy szabadtéri múzeum a Zaan-folyó partján, Zaandamtól északra, Hollandiában. Bemutatja a 17-18. századi, hagyományos építészetet, a fekete és zöld faházakat, a több funkciót is betöltő szélmalmokat és a kézművesek műhelyeit, melyek nyitva állnak a látogatók előtt. A szélmalmok széleskörű szerepet töltöttek be, felhasználták őket fa fűrészeléshez, gabona csépléséhez, dióolaj előállításához.

3La Mancha szélmalmai

Castilla-La Mancha magában foglalja a hatalmas, széles síkságot Spanyolország közepén. Ez a középkori kastélyok, a borok és a híres szélmalmok földje, melyeket Miguel Cervantes Don Quijote című műve tett halhatatlanná. Az 1605-ben és 1615-ben megjelent Don Quijote-t az első modern regényként tartják számon, melyet számtalan nyelvre lefordítottak, csupán a Biblia előzi meg ebben. A legjobb példája az óriásoknak, melyekkel Cervantes hőse szembeszállt Consuegra, ahol számos régi szélmalom magasodik a puszta domboldalokon, a város mellett.

2Mykonos szélmalmai
Mykonos szélmalmaiflickr/yuankuei

Mykonos szélmalmai a legismertebb jelképei a görög szigetnek. Az öt szélmalom Mykonos városában az első, amit látni lehet, amint a hajó közeledik a kikötőhöz, mivel egy hegyről magasodnak a vidék fölé. Mykonos területén összesen 16 régi szélmalom áll. Többségüket a velenceiek építették a 16. században a gabona megőrléséhez. Az ipari fejlődéssel szerepük egyre csökkent, míg végül a 20. század közepétől kezdve már egyáltalán nem használták őket.

1Kinderdijk

Több mint 1000 régi szélmalom van Hollandiában. A legsűrűbben Kinderdijk (Gyerekek Gátja) falu mellett találhatók. Hogy elvezessék a felesleges vizet, ami a tengerszint felett volt, 19 szélmalmot építettek 1740-ben. Napjainkig nagyon jó állapotban maradtak fenn és még mindig használatban vannak, bár feladatukat már hatalmas mechanikus szivattyúk látják el. Kinderdijk egyike Hollandia legfőbb látnivalóinak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here