Falakat már ősidők óta építenek, hogy jelöljék a határokat, távol tartsák az ellenséget vagy bent tartsák az embereket. Az utóbbi időkben emlékműként és műalkotásként is építettek falakat. Függetlenül attól, hogy milyen célokat szolgáltak, bárhol is álljanak, a tájkép meghatározó elemei.

10Ston falai
Ston falaiflickr/F H Mira

Ston falai védelmi falaknak a sorozata, melyek a Peljesac-fészigeten állnak, Horvátország déli részén. A félsziget legszűkebb pontján, mielőtt eléri a szárazföldet, egy Ston városától Mali Stonig húzódó falat emeltek. Az 5,5 km hosszú fal kapcsolta össze ezt a két apró települést a 15. században, rajta 40 toronnyal és 5 erőddel. Dubrovnik második védelmi vonalának tekintették, ugyanakkor az értékes só edények védelmét is szolgálta, melyek jelentősen hozzájárultak Dubrovnik gazdagságához. Ez Európa második leghosszabb fala, nála csak a Skócia és Anglia között húzódó Hadrianus fala hosszabb.

9Vietnami Veteránok Emlékfala
Vietnami Veteránok Emlékfalaflickr/DGHdeeo

A Vietnami Veteránok Emlékfala egy nemzeti háborús emlékmű Washingtonban. A város legmeghatóbb emlékművének tartják, mivel a tiszteleg azok előtt, akik meghaltak vagy eltűntek, felülemelkedve a politikai vitákon emléket állít az életüket áldozó katonáknak. Központi eleme a Fal, melyet Maya Lin tervezett, két fekete gránit tömbből áll, melyre az összes katona nevét, összesen 58,256 nevet véstek fel.

8Trója fala
Trója falaphoto: cwirtanen

Trója legendás város a mai Törökország észak-nyugati részén, melyet Homérosz híres eposza, az Íliász tett ismertté. Az Íliász szerint itt zajlott a trójai háború. Trója régészeti területén számos romot tártak fel. A Trója VIIa valószínűleg Homérosz Trójája volt és az i.e. 13. század közepén építhették. A fal egyes darabjai még ma is láthatók. Rengeteg turista jön Trójába minden évben. A látogatók egy kiépített területet járhatnak be, van itt a trójai faló mintájára épített játszótér, egy múzeum és számos üzlet.

7Hadrianus Fala

Hadrianus Falát a rómaiak építették a brit tartomány védelmére a skót törzsekkel szemben. 117 km hosszan húzódik Anglia északi részén, az Ír-tengertől az Északi-tengerig. Építését Hadrianus császár látogatása után, 122-ben kezdték és nagyrészét 6 éven belül megépítették. A fal erődjeiben 9000 katona, köztük gyalogság és lovasság állomásozott. Bár a falnak ma csupán töredéke látható, mégis Anglia egyik legnépszerűbb látnivalója. Mentén egy országút húzódik, amin keresztül be lehet járni a fal teljes hosszát Wallsentől Bowness-on-Solway-ig.

6Berlini fal

A berlini fal építése 1961-ben kezdődött. Ez egy kétségbeesett, de hatékony mozzanat volt Kelet-Németország részéről, hogy megállítsa a kelet-berliniek menekülését a szovjetek által irányított Kelet-Németországból a város nyugati részébe, mely az amerikaiak, angolok és franciák fennhatósága alatt állt. A fal létezése alatt kb. 5000 ember próbált menekülni a fal megkerülésével, a halálos áldozatok száma becslések szerint 98 és 200 közé tehető. A Vasfüggöny lebontásakor, 1989-ben többszáz állampolgár a két kezével szaggatta a betonfalat. A híres berlini fal maradványai ma a Bernauer Strassen találhatók, a Neiderkircherstrasse, a korábbi porosz parlament és a jelenlegi berlini parlament előtt.

5Nagy Zimbabwe falrendszer
Nagy Zimbabwe falrendszerphoto: Aluka Digital Library

A Nagy Zimbabwe egy kőromokból álló komplexum a mai Zimbabwe területén, az országot is a romok után neveztek el. A Nagy elnevezés különbözteti meg ezt a területet a többitől, hiszen az ország egész területén több száz kisebb rom fekszik. A bennszülött bantuk építették az 1. században és még 300 éven át. Fénykorában Nagy Zimbabwenek 18.000 lakója volt. Legbizarrabb épülete a Nagy Ház, melynek falai 11 m magasak és hozzávetőleg 250 m kiterjedésűek, a Szaharától délre ez a legnagyobb ősi építmény.

4Sacsayhuaman
Sacsayhuamanflickr/dachalan

Sacsayhuamán egy inka falrendszer magasan Cusco városa felett, Peruban. Az uralkodói város, Cusco egy puma alakját formázva lett megépítve, mivel ez az állat volt az Inka-dinasztia szimbóluma. A puma hasánál volt a főtér, gerincénél folyt a Tullumayo-folyó és a Sacsayhuamán-hegy volt a feje. Három párhuzamos, mészkő falat építettek különböző szinteken és különböző méretekben. Azt feltételezik, hogy a kusza falak alkották a puma fogazatát.
Az első vagy annál lentebbi szinteken használt sziklák a legnagyobbak. A legnagyobb közülük 8,5 m magas és súlya 40 tonna. A falat úgy építették fel, hogy rései között egyetlen papírdarab sem férne el. Ez a pontosság együtt a különböző formákkal és a mód, ahogyan a falakat belülről megtámasztották, segített túlélni a Cuzco városát elpusztító földrengést.

3Babilon falai
Babilon falaiphoto: © Louis Sather

Az ókori Mezopotámia városállama volt Babilon, melynek falait elsőként említette a világ csodái között szidóni Antipatrosz. Írása így kezdődik: “Végignéztem Babilon bevehetetlen falain, melyek mentén szekérversenyeket lehetne rendezni”. Az ókori világ hét csodája közé sorolták az Ishtar Kaput is. Építése i.e. 575 körül kezdődött és ez is a híres babiloni falak részét képezte. A kapu és a falak is kék mázas csempével voltak borítva, rajtuk sárkányok és tulkok ábrázolásaival. 1983-ban Saddam Hussein kezdte meg a felújítást és egy új rész építését a régi romok tetején. Ellátogatni Irakba elég veszélyesnek hangzik. A berlini Pergamon Múzeumban meg lehet nézni az Ihstar Kapu és a falak másolatát, melyek a Babilonban feltárt anyagból készültek.

2Nyugati Fal
Nyugati Falflickr/markb120

A Nyugati Fal vagy ahogy másként nevezik, a Siratófal egy híres zsidó vallási helyszín Jeruzsálem óvárosában. A fal több mint felét, beleértve az utcaszint alatt található 17 utat a Második Templom idejében, i.e. 19-ben, Nagy Heródes idején építették. A több részét a 7. században építették hozzá. A zsidó vallásban a Nyugati Falat a Szent Templom utolsó maradványaként tisztelik. Zsidó zarándokhellyé vált, mivel ez található a legközelebb a judaizmus legszentebb helyéhez, az Alapító Kőhöz, mely a Templom-hegyen fekszik.

1Kínai Nagy Fal

A kínai Nagy Falat az i.e. 5. századtól a 16. századig építették, átépítették és folyamatosan karbantartották, hogy védjék a Kínai Birodalmat az északi törzsek támadásaitól. Számos fal alkotja a Nagy Falat. Az egyik leghíresebb i.e. 220-206 között épült az első kínai császár, Qin Shi Huang parancsára, de csak egy kis része maradt meg. A meglévő falak többsége a Ming-dinasztia alatt épült (1368-1644.).
A legátfogóbb régészeti kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a Nagy Fal, minden ágával együtt összesen 8851 km hosszú. A kínai Nagy Fal állapota nagyon vegyes, van, ahol romokban hever, van, ahol kifogástalan. Míg egyes részeit a turistaközpontok közelében sikerült felújítani, addig sok helyen a fal elhanyagolt és leromlott állapotú az erózió és a vandalizmus miatt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here